|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 180 találat | lapozás: 1-30 ... 121-150 | 151-180 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Széchenyi István 2016. február 2.Széchenyi-emléknap volt BihardiószegenSzéchenyi István születésének 225., emléktáblája visszaállításának 10. évfordulójára emlékeztek szombaton Bihardiószegen, ahol a vendégeket hagyományőrző disznótorral is várták. Már a január elején, a hagyományos évnyitó szentjobbi huszárpotyán hírét vettük: a hónap végén Diószegen fognak találkozni a huszárok. Kiss Gézától, a helyi Széchenyi István Hagyományőrző huszárszázad kapitányától, az esemény egyik szervezőjétől megtudtuk: az ötlet onnan indult, hogy a diószegiek sok eseményen vannak jelen vendégként, ami nyomán eldöntötték, hogy szerveznek egy eseményt, amire viszont-látogatásra hívhatják kollégáikat. Ötletként huszárbál megszervezése is megfogalmazódott, de egy disznóvágás mellett döntöttek, melynek lébonyolításához nagy segítséget kaptak a Zichy Gazdakör tagjaitól, akik nem csak a két 100 kg körüli röfi levágásában és feldolgozásában segédkeztek, de a vendégfogadásban is, nem utolsó sorban pincéiket, hordóikat is megnyitva. De mivel a huszárszázad névadójához két évforduló is kapcsolódik idén, a 2016-os január 30-ika inkább Széchenyi-emléknapként vonul majd be a község történelmébe. Széchenyi kultusza Ahogyan a legendás “A tanú” című filmben elhangzik a szállóigévé vált mondat: “Dezsőnek meg kell halnia” (a feketevágáson leölt sertésnek), úgy szombat reggel a kultúrház mögött a “huszárdisznóvágás” áldozatait is elérte végzetük. Miközben szalma alatt perzselődtek, a találkozóra Szentegyházáról, Szovátáról, Hegyközszentimréről, Debrecenből és Szentjobbról érkezett huszár és kuruc hagyományőrzők a helyi huszárokkal egyetemben a Polgármesteri Hivatal előtt álltak katonás alakzatba. Ott dr.Szabó József helytörténész köszöntötte őket, elmondva, hogy Széchenyi István emléktáblája előtt kettős alkalom van az emlékezésre: 225 éve született a legnagyobb magyar, és 10 éve állították vissza emléktábláját. A helytörténész a tőle megszokott alapossággal, néhol anekdotákkal fűszerezve beszélt azokról az időkről, amikor Széchenyi századával Diószegen állomásozott, majd a Széchenyi-kultusz kialakulásáról. Mint megtudtuk, az (első) emléktáblát, bár az igény már 1883-ban megfogalmazódott, csak 1908-ban állították, majd a hatalomváltásokkal hol le, hol feltették, levakolták, mígnem a kommunizmus éveiben összetörték. Széchenyi-kör 1997-ben alakult, az új, immár kétnyelvű tábla 2006-ban került a falra közadakozásból, 2010-ben megalakult a hagyományőrző huszárszázad. Zászlóavatás Széchenyi nevét nem lehet levakolással és összetöréssel elhomályosítani, ezt már Bara László tiszteletes mondta rövid beszédében, mely után az említett hagyományőrző csapatok, illetve a Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület képviselői koszorúztak. A templomban, ünnepi istentisztelettel folytatódott az ünnepség, ahol Bara László lelkész egyebek mellett arról beszélt, hogy a község ma sem akar kevesebb lenni az egykori hagyományőrzőknél, emlékezőknél. Ennek ő maga, illetve felesége, Andrea is nyomós bizonyítékát adták, mert miután Jakab László főgondnok Széchenyit méltató értekezést olvasott fel, egy meglepetéssel álltak elő: zászlót ajándékoztak a helyi huszárcsapatnak! A Meleg Sándor helyi szabóműhelyéből és Tóth Csaba érmihályfalvi hímződéjéből kikerült lobogót a lelkész áldotta meg, felesége pedig zászlóanyaként az első szalagot kötötte rá. Később, Csontos János debreceni hagyományőrző kapitány irányításával a vendég csapatok is szalagot kötöttek, illetve az együvé tartozás jeleként egy-egy szeget kalapácsoltak annak rúdjába. “E zászló alatt ne legyen harag és viszály, csak béke és szeretet”, mondta Bara László, szavait a gyülekezet ifjúsági kórusának énekszámai támasztották alá: “Van nekünk egy zászlónk, amit nem téphetnek szét…” (Kormorán együttes). Állandósuló találkozó A továbbiakban az ünneplők a Zichy kastélyban berendezett múzeumot látogatták meg dr.Szabó József avatott kalauzolásával, aki előzőleg a templomkertben látható emlékhelyeket is felsorjázta. Mindezek alatt a kultúrháznál szorgosan dolgoztak a disznótor lebonyolítói, úgyhogy mire a vendégek visszatértek oda, nem csak a helytörténeti relikviákból összeállított kiállítást tekinthették meg, de terített asztal is fogadta őket. A délutáni programban a pincesor, a Padalja meglátogatása volt soron, ahol a Kun, a Tolnay és a Mados pincészetek várták kiváló boraikkal egy-egy koccintásra a vendégeket, de persze a nótaszó is felcsendült. A napot a disznótoros vacsora zárta, újra a kultúrházban. Amit a fentebb idézett Kiss Gézától megtudtuk, a január végi találkozókat a huszár és kuruc hagyományőrzők ezentúl állandó programként jegyezhetik be éves naptáraikba. Rencz Csaba. erdon.ro 2016. március 17.A hősökre emlékeztekIdén a nagyváradi evangélikus templomban tartották meg a hagyományos március 15-i ökumenikus imát, melyen meglehetősen kevés érdeklődő vett részt, pedig megfontolandó gondolatok hangzottak el történelmi egyházak képviselőitől. Elsőként a házigazda, Mátyás Attila evangélikus lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, ő zárszóként az önrendelkezés fontosságára hívta fel a figyelmet, és arra, hogy mindennek Isten az alapja, nélküle nincs erkölcsi hit és megmaradás. Dénes István református generális direktor János evangéliumát idézte, mely szerint az igazság szabaddá tesz, és arra intett: Nagyváradon és Biharban most a múltba kell néznünk ahhoz, hogy legyen jövőnk, legyen béke, szabadság, egyetértés és testvériség, ehhez azonban Jézus Krisztus jelenti az alapot. Molnár Imola unitárius lelkész szerint sokan összekeverik ma az önfeláldozást az áldozathozatallal, holott „A valódi áldozat szárnyat adni a szabadságnak”. Függetlenül attól, mi volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc végkimenetele, győzelem volt minden pillanat, amíg ész, erő, szent akarat és sziklaszilárd hit adott szárnyat a szabadságnak. Az ökumenikus imát Thurzó Sándor József brácsajátéka, Meleg Vilmos színművész Petőfi-összeállítása, illetve Kiss Huba és Benczédi Hunor Szózat-előadása gazdagította. Mindenkire szükség van Szacsvay Imre szobránál először Claudiu Pop Bihar megyei kormánybiztos tolmácsolta Dacian Cioloş román miniszterelnök, majd Csulak Péter, a Kolozsvári Főkonzulátus konzulja olvasta fel Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét. Az üzenetek elhangzását a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola diákjainak ünnepi műsora követte. „Ez a hely a mi hazafias kegyeletünknek a temploma, ide fogunk zarándokolni, itt fogunk kitartást tanulni, itt fogunk erőt meríteni a kései megpróbáltatásokra.” – idézte Szokoly Tamásnak, Nagyvárad akkori országgyűlési képviselőjének 1907. március 15-én, Szacsvay Imre szobrának felavatásakor elhangzott szavait Huszár István váradi alpolgármester, polgármesterjelölt, aki arra is kitért: mi örökül kaptuk a szabadságot, ami számunkra kötelesség a család és a szülőföld felé. Ma is küzdeni kell a ’48-as, az ’56-os, majd az 1989-es célok eléréséért, a közösségen belüli összefogást keresve, mivel mindenki tudására, erejére és hitére szükség lesz a következőkben, mondta az alpolgármester, aki végül Móricz Zsigmondot idézte: „Mindig a jövőnek kell dolgozni, nem a hirtelen zsebre vágható, pillanatnyi sikernek. Gyermekeinket itthon kell tartanunk, ha pedig messze keresik boldogulásukat, haza kell őket hívnunk” – eddig is e szerint az elv szerint végezte munkáját, és ha bizalmat szavaznak neki, a jövőben is ezt teszi, zárta beszédét Huszár István, majd a Bihardiószegi Református Egyházközség ifjúsági kórusának műsora következett. Hitet és erőt az emlékezésből Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának műszaki igazgatója, az RMDSZ megyei tanácsi listájának vezetője is köszöntötte az ünneplőket. Pásztor Sándor az 1848-as megújulásról is beszélt: „Egy olyan megújulás kezdődött, amelyik az egész Európa gondolatiságát megváltoztatta és egy olyan szellemiség terjedt el, amely az összetartozást, a szabadságot és az összefogást hirdette.” „Vállalni kell magyarságunkat, önmagunkat, egymás és a közösség előtt, de megtanít arra is, hogy az emlékezés átfogó ereje lehetővé teszi azt, hogy 15 millióan együtt emlékezzünk hőseinkre. Megtanít arra is, hogy az emlékezésből igazi hitet és erőt lehet meríteni, és ezek mentén valós értékekkel élhetjük mindennapjainkat.” – mondta Pásztor Sándor az emlékezés erejéről szólva, majd Széchenyi Istvánt idézte: „Egy országban, melyben oly csekély a közösségi szellem, mint a mienkben, ahol mindenki csak magával törődik, és a közre nem gondol, véleményem szerint valamilyen egyesítés kezdete haszonnal jár. Mert több embernek olyan vállalkozás is könnyű, mely a magányosnak egyszerűen lehetetlen.” Ma már nem a forradalom tetteivel kell küzdenünk, hanem politikai téren, és ehhez szükség van az összefogásra, mondta Pásztor Sándor, aki zárszóként Soós Istvánt, Nagyvárad egykori polgármesterét idézte, annak a szobor visszaállításakor elhangzott mondatait: „Midőn Nagyvárad város közönsége nevében újból átadom a kegyeletnek és tiszteletnek Szacsvay Imre szobrát, teszem ezt abban a reményben, hogy ez a szobor most már örökké és véglegesen megtartja helyét, és Nagyvárad magyarsága elég erős lesz, hogy ezt a szobrot és vele együtt a magyar érdekeket bármikor, bárkivel szemben megvédelmezze.” A cserkészek közös fogadalomtétele és Szacsvay Imre szobrának megkoszorúzása után az ünneplők a bihardiószegi és a szentjobbi huszárok vezetésével fáklyásmeneten vonultak Petőfi Sándor szobráig, amelyet szintén megkoszorúztak. Az ünnep a Szigligeti Színház Lilliput Társulatának A helység kalapácsa című előadásával zárult. Fried Noémi Lujza. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2016. március 31.A régi főtér parkjában állítják fel Széchenyi István szobrátSzatmárnémeti helyi tanácsának tagjai a csütörtökön megtartott rendes havi tanácsülésen egyhangúlag megszavazták, hogy a város régi főterén álljon majd a politikus, író és polihisztor, Széchenyi István egész alakos szobra. Szatmárnémeti tanácsosai egyhangúlag elfogadták csütörtökön az RMDSZ-frakció által előterjesztett tervezetet, mely szerint szobrot állítanának a legnagyobb magyarnak, gróf Széchenyi Istvánnak a város régi főterén. A bronzból készült egész alakos szobor leleplezésének időpontja még nem ismert, a pontos hely viszont igen: a régi főtér parkjának az Aurora szállóhoz közel eső sarkára kerülne az emlékmű. A Szatmárnémeti Széchenyi Kör egykori vezetőjének, a néhai Sike Lajos újságírónak a kezdeményezésére állítandó szobor az eredeti tervek szerint egész más helyen, a Püspöki Palotával szemben állt volna. Az eredeti tervekhez képest a formátum is változott, hiszen korábban csak mellszoborról, ma pedig már egész alakos szobor állításáról van szó. Ugyan a szoborállítás pontos dátuma ismeretlen, elképzelhető, hogy idén szeptemberben kerül sor az emlékmű leleplezésére - szeptember 21-én lesz ugyanis a gróf születésének 225. évfordulója. szatmar.ro 2016. április 17.A kalotaszegi létezés értékeirőlMihálik András Erdély az idők sodrában – Kalotaszeg, Bánffyhunyad című könyvét mutatták be szombaton, a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Központban. Megrendelés alapján vásárolható meg. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket a szombat délutáni könyvbemutatón, melyen Tőkés László EP-képviselő is jelen volt, majd átadta a szót Varga Gábornak, a nagyváradi RMDSZ alapító tagjának, aki felvezetője során elmondta: kicsit zavarban volt, amikor a szerző felkérte a kötet méltatására, hiszen a több mint ezer oldalas munkának csupán az egyharmadát olvasta el. Számvetés A 85 éves szerzőt viszont több mint negyven éve ismeri. Jelentős műszaki tudományos munkát folytatott, s az első szabadon választott megyei tanács alelnökeként ment nyugdíjba, de a váradi állami egyetemen előadótanárként is dolgozott negyed évszázadon keresztül, s 1990-ben megalapította az Erdélyi Magyar Tudományos Társaságot, melynek tíz éven keresztül volt az elnöke. A kötete lapozgatva arra a következtetésre jutott: mindannyian elérünk a számvetés korába, s ez a kötet nem más, mint számvetés, melynek során szerzője összegzi mindazt, ami a magyarságról, szűkebb-tágabb pátriánkról, a bukaresti és a moszkvai évekről, karrierjének kezdetéről eszébe jutott. Az imponáló kezdeményezéshez tiszta szívből gratulált a szerzőnek, elismerését fejezve ki munkája iránt. Teremtő erő Az elkövetkezendőkben Mihálik András, a kötet szerzője ismertette mintegy másfél órán keresztül „diplomáciai merevséggel” megfogalmazott gondolatait a könyv kapcsán és magáról a könyvről. A kötet a Bánffyhunyadon kiadott Kiáltó szó című röpirat nyomdokain haladva idézi fel Erdély, Kalotaszeg és Bánffyhunyad múltját és jelenét. „A múltra a jövőért van szükség, mert a dicső múlt, mint hatalmunk egyik eleme, teremtő erejű, mozgósító, ha kellően megismeri a társadalom. (…) A hatalommal pedig (…) élni kell a jó érdekében, hiszen bizonyíthatóan szakrális küldetésünk van” – hangzott el. A későbbiekben Székelyföld autonómiájának szükségességéről szólt, s arról, hogy a kultúra az a terület, mely segít bennünket magyarságunk megőrzésében. „Az erdélyi magyarságnak (…) magyarnak kell lennie – nyelvben, jellemben, kultúrában s a történelmi egység és közösség tudatában minden Magyar egy, akármelyik államnak legyen is a polgára.” Egységben A későbbiekben arról szólt: egy célunk lévén, nem menetelhetnek a magyarok mint politikai ellenfelek, „mikor fogunk már egyszer mi is tanulni a saját történelmünkből, a létező boncjegyzőkönyvekből?! (…) Magyar felszólalókat hurrogunk le, fütyülünk ki ellenségesen, illetlen szavakat használva, s mindezeket egy hazafias népgyűlésen, a székely hősökre emlékezve! Hát olyan sokan vagyunk mi magyarok, hogy ezt a luxust megengedhetjük magunknak?! Miért nem jutnak ilyenkor eszünkbe Széchenyi István szavai…??” Egység nélkül sebezhetőek vagyunk, hangzott el, ettől függ jövőnk, ez megmaradásunk egyik záloga – hiszen a haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontja a temetőben – a haza mi magunk vagyunk! A későbbiekben következett magának a kötetnek a ismertetése, fejezetenként. Mint elhangzott, címétől zárószaváig minden egyes mondat kalotaszegi létezésünk, életvitelünk értékét mutatja meg. Minden létező, hozzáférhető forrást, illusztrációt felhasznált, hogy ennek a sokat szenvedett „árva nemzetiségi szigetnek” történelme, sajátos szelleme, egyéni és páratlan népi jelleme, különös költészetével, művészetével és lelkével elnyerje és megtarthassa megérdemelt helyét a „népek tengerében”. Megrendelhető Az 1024 oldalas, hat fejezetre osztott és több mint kilencszáz illusztrációt tartalmazó kötet a Grafycolor kiadó gondozásában jelent meg, támogatója a Nemzetközi Beton Szövetség, a Magyar Tudományos Akadémia, a Kós Károly Kulturális Egyesület és a Bihar megyei Tanács. A kötetet a helyszínen 90 lejért lehetett megvásárolni, ahol a szerző dedikálta is, amúgy megrendelés nyomán lehet hozzájutni, ennek érdekében Szél Sándorral vehető fel a kapcsolat a 0741.011851 telefonszámon. „Könyvemnek, könyvem bemutatójának egyedüli és kiemelkedő célja, hogy megfontolt gondolkodásra, elmélkedésre késztesse a kalotaszegi elmét – és nemcsak – a lét és sors kérdéseinek lelki értelmében.” – mondta Mihálik András. Neumann Andrea erdon.ro 2016. április 21.A vonat hozta, a vonat vitteHa elvész a híd, elvész Erdély! – kiáltotta intő jelszóként katonáinak 1849-ben Bem tábornok apiski csatában. Akkor a magyar seregnek sikerült megfordítania a harc állását, és nem veszett el a híd. Mára már csak a vízből kikandikáló csonkok maradtak belőle; mint ahogy Piski magyarsága is eltűnőben. „Ajjaj fekete vonat / Elvitted a páromat” – villan át az agyamon Havasy Viktor örökzöldje, miközben Piski vasúti állomásán bóklászom. Ezúttal nem a csatlakozásra várva a köztudatban jobbára Simeria néven ismert csomóponton, de még csak nem is valamelyik fiatalkori szerelmem váratlan búcsúján töprengve. Hanem egyszerűen arra gondolva, hogy valamikor a 19. század vége felé a vasút hozta a magyarságot és vele együtt a várossá való fejlődést a Sztrigy-parti településre. És ahogy hozta, úgy el is vitte – előbb a trianoni, majd versailles-i „járattal”. S míg egyeseket vitt, másokat hozott – méghozzá vagonszámra. Ma már csak az idősebb nemzedék emlékében él az egykori Dédács, Sárfalva, Ópiski és Piskitelep, a Púder utca, az EMKE, a Rákóczi Ifjúsági Egyesület vagy a Vasutas Sportegyesület; az új generáció a mai Piskit is inkább Simeriaként emlegeti. Nem sok erdélyi település mondhatja el magáról, hogy alig valamivel több, mint másfél évszázados múltjával többször is bekerült a történelem fontos fejezeteibe. Az Ópiski és Sárfalva községek területén, a Barcsay és Csáky családok birtokán létrejött Piskit előbb Bem tábornok és gyalogos meg lovasharcosai, majd az őket két évtized távlatából követő vasutas sereg íratta be a nagykönyvbe. A megfordított csata A vízaknai vesztes csata után a történelem kereke Bem apót is a Sztrigy mentére vetette, pontosabban annak hídjára. A magyar szabadságért küzdő híres lengyel tábornok éppen a hídon győzte le 1849. február 9-én a császári sereget. A településsel szembeni dombról irányította a csatát, és itt mondta az azóta sokat idézett intését, miszerint, „ha elvész a híd, elvész Erdély!” Ist die Brücke verloren, ist Siebenbürgen verloren! – kiáltotta a katonáival németül kommunikáló Bem. A fordulatokban gazdag piski csatában sokáig úgy tűnt, valóban elvész a negyven méteres híd, amikor Bem észrevette, hogy a Puchner Antal által irányított császári sereg már szinte teljesen felélte lőszerét. A tábornok kockáztatott, mindent egy lapra téve harcba küldte a Bethlen Gergely parancsnoksága alatt álló tartalékegységet, mely végül kiharcolta az elveszettnek látszó győzelmet. Puchner serege hanyatt-homlok menekült, amerre csak látott. A magyar sereg egészen Pádig kergette az osztrákokat, s az üldözésnek csak a sötétség beállta vetett véget. Bemnek köszönhetően nemcsak a piski fahíd, de Erdély is megmenekült – nem sokkal később újra magyar uralom alá kerülve. A híd és az ország sorsa 1849-től errefelé is összefonódott. Bő másfél évszázaddal a híres csata után mindössze a facölöpjei kandikálnak ki a vízből, hűen tükrözvén Erdély sorsát. A parton álló egykori vendégfogadó, ahol a krónika szerint a csata után visszavarrták Bem egy közeli puskalövés által szétroncsolt ujját, hősiesen dacol az idővel. A történelmi feljegyzések szerint, amikor a tábornok tisztjei sajnálkozni kezdtek, Bem egy másik, idővel szintén híressé vált replikával csendesítette el alattvalóit: „Miféle komédia ez? Egy haszontalan ujjammal kevesebb. Inkább arra vigyázzanak, hogy az ellenség a mostani állásukból ki ne szorítsa önöket!”. A valamikori kiskocsmát Bethlen Gábor marosillyei szülőházának megmentője, Böjte Csaba ferences testvér szerette volna megvásárolni, de az üzlet nem jött össze. A felek, egy román katonatiszt aradi lánya és a szerzetes nem tudtak közös nevezőre jutni az árat illetően. „A hölgy százezer eurót kért, nekem meg nem volt annyi pénzem. Kár – mindkét fél számára –, mert az épület üresen áll és állaga napról napra romlik” – mondja az atya, hozzátéve, hogy nem magának, de még csak nem is az árváinak akarta megszerezni a történelmi jelentőségű ingatlant. „Egy olyan vállalkozónak adtam volna át, aki fantáziát lát benne. Egyébként a Piskin lévő ingatlanon kívül Hunyad megyében még nagyon sok történelmi épület keresi a gazdáját” – jegyzi meg Csaba testvér, remélve, hogy valaki odafent – a politikai vagy üzleti szféra csúcsából – csak ért a szóból… Vasúton érkezett a fejlődés A forradalom leverése után a falura ismét csend ereszkedett, és csak akkor pezsdült újra az élet, amikor a magyar kormány gróf Széchenyi István javaslatára Piskit bekötötte az anyaország vérkeringésébe. A vasútépítési tervek több ízben is módosultak, ám minden egyes változatban ott szerepelt Piski neve is, mint olyan településé, amely mellett majd elpöfékel az Arad felől érkező gőzös. Mivel a települést forgalmi csomópontnak képzelték el, a vasútvonal mellé, a Sárfalva és Piski falvak közötti puszta területre hatalmas és korszerű műhelyt építettek. A piskiek lényegében ettől számítják Piski vagy Piskitelep megalakulását, Bem apó csatájának faluját pedig azóta Ópiskinek nevezik. A rohamos iramban folyó munkálatok lehetővé tették, hogy 1868 decemberében, alig húsz esztendővel a forradalom után, a településen átrobogjon az első gőzmozdony. Közben elkezdték a vasúti műhelyek építését, és a tizenhat házból álló Kis Kolónia, később pedig a Nagy Kolónia kialakítását. Egyszintes, majd kétszintes házak, utóbb egész utcasorok épültek, ahova a vasutasokon kívül a Piskire telepített altisztek, mérnökök, hivatalnokok, kereskedők, iparosok, orvosok, gyógyszerészek is helyet kaptak. Az elkövetkezendő időszakban két szárnyvonal is megépült: 1870-ben a Zsil-völgyi bányavidék irányába, 1883-ban Vajdahunyadra. Az impozáns állomás építésének jóval később, mindössze a huszadik század elején, 1901-ben láttak neki, de egy évvel később már avatták is. A vonat sok mindent „hozott magával”: iskolát, polgári olvasókört, kulturális egyesületet, postahivatalt, betegsegélyző pénztárt, színjátszó csoportot, fúvós zenekart, Rákóczi Egyesületet, futballcsapatot. Ezzel együtt természetesen a lakosság száma is nőtt, a vasútépítő társaság pedig 1873 után a szolgálati nyelvet németről jobbára magyarra váltotta, az előbbit is megőrizve a német, cseh és olasz munkások számára, mint kommunikációs lehetőséget. Újabb két esztendő elteltével a vasutas iskola is tannyelvet váltott. A huszadik század elejére a több mint háromezer lélek fölé duzzasztott lakosság túlnyomó része magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Az 1910-es népszámláláskor a 2810 magyar mellett 133 román, 126 német és 20 szlovák anyanyelvűt számláltak. Ma már mintegy tízezren lakják az azóta városi rangra emelt települést, ahol a magyarok aránya kilencvenről három–négy százalékra csökkent. A 85 esztendős Mátyás Dalma a legidősebb tősgyökeres magyar, aki sok mindenre emlékszik „a régi szép időkből”. A városban vannak nála korosabbak is, egyikük például a kilencvenkilencedik évét is megérte, de nem Piski szülöttje. Akárcsak a felsorolt értékeket, a Dalma néni apját is a vasút hozta a rohamos iramban fejlődő településre. Amint meséli, az ő gyermekkorában nem a fél utca, az egész Piski magyar volt, és az a kevés román meg német, aki itt élt, tudott magyarul. „Volt egy utca, a Púder utca, ahol kizárólag csak magyarok laktak. De nem ettől volt érdekes, hanem attól, hogy itt a mozdonyvezetők vertek tanyát, akiknek a feleségeik nem dolgoztak. Kiültek az ablakba és szépen kipúderezve szemlélték a világot” – eleveníti fel a régmúlt időket a korát meghazudtoló, harminc évvel ezelőtt nyugdíjba vonult idős hölgy. Addig méterárus kereskedőként, majd üzletvezetőként dolgozta le az életét. „Hol vannak már azok a szép idők…” – sóhajt fel, majd elmondja, hogy időnként most is megállítja egy-egy régi kliense az utcán, és elsírja, hogy mára a méteráru is, az udvarias kiszolgálók is eltűntek a városkából. „Én még kezdő koromban megtanultam, hogy a kuncsafttal illedelmesen kell viselkedni, türelmesen és kedvesen el kell vele beszélgetni. Sokszor vidéki, szegényebb asszonyok is betértek az üzletbe, s mondták, hogy ez meg ez az anyag kéne, de nincs elég pénzük. Semmi baj, válaszoltam, arra biztattam, hogy még gyűjtsenek, és a kiválasztott portékát félretettem” – meséli. Hol van ma már az efféle kiszolgálás? Manapság egy-egy unott tekintetű eladó a belépő köszönését is zavarásnak tekinti. A kocsijavító mint első templom Piskitelepet a vasút keltette életre és működtette, a település csomópont volt a szó mindenféle értelmében: minden a vasúthoz és a vasutasokhoz kötődött. Olyannyira, hogy a templomépítést megelőzően a reformátusoknak istenházául például a kocsijavító műhely szolgált. A beszolgáló lelkészek után Juhász Izidor személyében 1888. július 22-től végre helyi papot kapott a gyülekezet. Addig mind a katolikusok, mind a reformátusok jobbára csak keresztelőkön és temetéseken találkoztak a Déváról vagy Hátszegről érkező lelki gondozóikkal. Előbb a többségben lévő római katolikusoknak sikerült felépíteniük saját templomukat. Addig a hívek lelki ellátásában többnyire a dévai ferencesek segítettek be, majd egy ideig a gyülekezet Hátszeghez került filiaként. A plébánia és a templom építését a bányavidék szülöttje, Lönhart Ferenc püspök idejében kezdték el 1885-ben. Alig egy év múlva, 1886. augusztus 22-én már fel is szentelték, majd a jóval ezer fölé növekvő hívek száma miatt 1904 nyarán megnagyobbították és oldalhajókkal bővítették. A reformátusok négy év múlva, 1890. augusztus 30-án vehették birtokba istenházát. Az Alpár Ignácz tervei alapján épült díszes templom felhúzásához többek között maga a császár, őfelsége Ferenc József is hozzájárult százötven forintot adományozva saját vagyonából. A templomnak kezdetben magas, csúcsban végződő tornya volt. „Ezt egy nagy vihar ledöntötte, majd a hívek lelkes hozzájárulásából felépítették a mostani laposabb és alacsonyabb tornyot, kijavították a károkat, Fáy Béláné végrendeletében pedig ezer koronát hagyott az egyházközségre 1906-ban” – írja a református egyház múltját felidéző tanulmányában Ortenszkyné Gyenge Ildikó, a kerek negyed évszázadig szolgáló Gyenge Sámuel lelkipásztor lánya. Feltámadt kövek Piski polgárosodó magyarsága nem csak a jelennek élt; nem feledkezett meg az elődökről sem. A századforduló előtti évben, az 1849-es piski csata ötvenedik évfordulóján kilenc és fél méter magas obeliszket állított. Bercsi Tódor kőfaragó mester alkotását népes közönség jelenlétében avatták. Az eseményt, melyen gróf Kun Géza mondott ünnepi beszédet, sok öreg ’48-as honvéd is megtisztelte jelenlétével. Nem sokkal később, Trianon után az emlékműre ugyanaz a sors várt, mint számos más erdélyi szoborra és domborműre. A lakosságcserét és az új, román vasúti munkások számára kinézett Ocskay-birtok kisajátítását a jelképek eltüntetése ötvözte. A Déva mellőli kövendi bánya szürke andezitjéből készült emlékoszlopot az új hatalom darabokra törette és széthordatta a környék dombjaira. Évtizedekkel később, a helyi katolikus közösség papja, Tóth János csernakeresztúri plébános egy gyermekcsapattal a széthányt kődarabok keresésébe eredt. Mint meséli, Schreiber István dévai tanár és helytörténész javaslatára azon a dombon kezdtek kutakodni, ahonnan annak idején Bem apó irányította a csatát. A megtalált kőelemekből 1999-ben a templom udvarán, a kintről érkező bántó tekintetektől óvva, a magyarság újraállította az emlékművet. Az oszlop kisebbre sikeredett, eredeti szövege helyett pedig csak két évszám került rá a másfél száz esztendő távlatából: 1849–1999. Az eredeti Bem-obeliszk ópiski híd felé néző oldalán valamikor ez ált: „Az1849-ik évi február 9-iki győzelmes csata és ott elhullott dicső honvédeink emlékére, a nemzet kegyeletes közadakozásából aHunyad megyei honvédegyesület támogatása mellett emelte Piskitelep lakossága”. MDCCCLXXXIX. A Piskitelep felé néző táblán „E dombról dönté el Bem apó a csatát azon emlékezetes kijelentése után: Ist die Brücke verloren, ist Siebenbürgen verloren!” szöveg volt olvasható. A déli oldalra néző táblára Bajza Apotheozisának a következő versszaka került: „Vérzettek és elhaltak ők, / De győzelmesen; / Tettök sugara átragyog / Időn s enyészeten.” Az obeliszk negyedik oldalára Bem domborműve került. Porladozó élő kövek Hogy az 1999-ben újraállított emlékműről miért maradt le mindez, hogy miért lett a kilenc méter helyett mindössze hat és fél? „Véleményem szerint nem feltétlenül emlékművekbe, hanem élő kövekbe kellene fektetni” – adja meg a választ a hívei által egyszerűen csak Jani atyának szólított plébános. Tóth János tudja, miért mondja, amit mond: hiába van a városkában több mint százhetven híve, közöttük nagyon kevés a gyermek. Tízen–tizenketten vannak, egyesek vegyes családból, mások románul beszélő színmagyarból. Amit nem biztosítanak a szülők vagy az iskola, a plébánia egyik termében Junie Éva próbálja pótolni, aki versikékre és énekekre tanítja a kicsiket. Jani atya református kollégája, az időközben nyugdíjba vonult Albert István sincs mivel dicsekedjen: száz híve közül nagyon kevés a fiatal. „Nem is tudom, hogy mikor volt utoljára konfirmálás az egyházunkban, a magyar–magyar házasságokról nem is beszélve. Legutóbb talán tizenöt–húsz évvel ezelőtt adtam össze két magyar fiatalt” – próbál visszaemlékezni a rendkívüli eseményszámba menő menyegzőre a nyugalomba vonult pap. Albert, aki kétéves lozsádi kitérő után 1976. február elsején került fiatal lelkészként a gyülekezetbe, jól emlékszik, negyven esztendővel ezelőtt szinte háromszor ennyi híve volt, akkor 262 reformátust tartott számon. Azóta az idősek kihaltak, a középkorúak és fiatalok elmentek, a gyerekek elrománosodtak. Az utolsó vonat indulásra kész Az 1920 után berendezkedő román hatalom már Mátyás Dalma néni gyermekkorában felszámolta az anyanyelvű oktatást, pedig a két világháború között lett volna kivel megtölteni az iskolapadokat. A második világégés kitörése és vele együtt Észak-Erdély 1940-beli visszaszerzése még egyet srófolt azon a csavaron, ami addig is nagyon szorította a dél-erdélyi magyarságot. A második világháború után a híveiért és tanítványaiért számos áldozatot vállaló Gyenge Sámuel és Albert István református lelkészek, illetve Serfőző Ilona tanítónő idejében még fellángolt a közösségi élet, aztán szép lassan, a 80-as évek vége felé pislákolni kezdett, míg szinte végképp kialudt. A ’89-es rendszerváltás sem hozta el igazán a változás szelét Piskire. „Akkor, rögtön a forradalom után volt egy próbálkozás a magyar iskola újraszervezésére. Én magam gyűjtöttem az aláírásokat, de a kommunizmus annyira megtette a hatását, hogy maguk a magyar szülők voltak azok, akik elzárkóztak a kezdeményezéstől” – idézi fel keserű szájízzel a negyed évszázaddal ezelőtt történteket Albert István. A legtöbb szülő a jó beidegződött szlogennel utasította vissza a református lelkészt. „Aki román iskolába jár, jobban érvényesül az életben” – ismételgették holmi verkliként a helyi magyarok. Végül a lelkipásztor is feladta a szélmalomharcot: a nagyobbik fiát hazaküldte a szüleihez, a Maros megyei Ugrára, a kisebbiket viszont maga mellett tartotta és román iskolába íratta. „Most oda jutottunk, hogy olyan székely anyák gyermekei, akik jóformán nem is tudtak románul, nem szólalnak meg magyarul” – hívja fel a tudathasadásos állapotra a figyelmet Albert. És mit csinál az RMDSZ? – buggyan elő minden hátsó gondolat vagy rosszmájúság nélkül a kérdés. „Itt még RMDSZ sincs…” – érkezik a kapásból adott válasz. A közművelődési élet is a múlté, amióta az egykori népi szövetség helyiségéből mosodát csináltak, a vasutas klubot lebontották, még megnyilvánulási felület sem maradt. „A nyolcvanas években még magyar bálokat szerveztünk, színjátszó csoportot verbuváltunk, jártuk a vidéket, felléptünk a Megéneklünk, Románia! fesztiválon” – próbál betekintést nyújtani az átkos rendszer kevés, de mára teljesen kimúlt jó oldalára a nyugalomba vonult Albert István. Olyan idők voltak, amikor Albert lelkész létére a színjátszókör szervezője, rendezője, színésze és szólóénekese is volt egyben. Mint ahogyan Dalma néni is kivette a részét a közönség szórakoztatásából. Évtizedekkel ezelőtt nem is egy darabban lépett fel; a számára legemlékezetesebben, mely az évszakokról szólt, ő a telet testesítette meg. Akár főszerepnek is nevezhetnénk, hisz Mikulás estéjén mutatták be. Valóban csodás idők voltak, amikor minden egyes fellépésük bállal végződött. „Hej, micsoda Katalin-bálok voltak itt hajdanán!... – kapcsolódik be a tiszteletes múltidézésébe Dalma néni. – Ügyes színjátszóink voltak, de az igazi ünnep az volt, amikor a nagyváradi, kolozsvári vagy vásárhelyi színházak egyike lépett fel a városban, a székely népi együttesről nem is beszélve!”. A közösségi élet ma már kimondottan a templom és a Szent István Ház falai között zajlik, aki meg esetleg ennél többre vágyna, a negyedórányi távolságra fekvő megyeszékhely, Déva felé veszi az irányt. Bár színes és gazdag programot kínál, a minden év június elején szervezett Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata is nehezen mozgatja meg Piski maradék magyarságát. Úgy tűnik, az utolsó vonat is sípolt, és indulásra készen áll. Szucher Ervin Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. május 9.Madách Imre: A civilizátor című komédiája a kolozsvári színházbanKövesdy István rendezésében, felolvasószínházi formában Madách Imre: A civilizátor című komédiáját láthatják az érdeklődők kedden, május 10-én este 8 órai kezdettel a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiójában. „Harminchat éves, kiábrándult férfi írja az önkényuralom Arisztophánész-ihlette, keserű szatíráját, A civilizátort. Ez a komédia Széchenyi István ugyanekkortájt keletkezett Pillantásának színpadi változata is lehetne. Ez is felelet a császári kormány sugallta Rückblickre. Stroom, a császári hivatalnok svábbogarak karától kísérve civilizálja István gazdát és a birodalom tót, rác, oláh, olasz német, magyar polgárait” – írja Nemeskürty István Madách drámájáról. A drámát felolvassák: Váta Loránd, Keresztes Sándor, Fogarasi Alpár, Bodolai Balázs, Buzási András, Árus Péter, Orbán Attila, Vindis Andrea. Az előadásra 5 lejes egységáron lehet jegyet vásárolni a színház jegypénztárában maszol.ro 2016. július 26.Nagykárolyban a Bolyai Nyári AkadémiaEgy hétig Nagykárolyban, pontosabban a helyi Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum termeiben tartják a Bolyai Nyári Akadémia képzéseit a szakemberek. A tegnapi megnyitón a szakképzés jövőjéről, a magyarországi együttműködésről értekeztek a résztvevők. Az idén immár 24. kiadásához érkezett a Bolyai Nyári Akadémia, míg az esemény főszervezője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ( RMPSZ) ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, mondta el köszöntőjében tegnap Baranyai Tibor, az RMPSZ Szatmár megyei elnöke. Baranyai elismerően szólt arról a lehetőségről, amelyet a Bolyai Nyári Akadémia megszervezése jelent a hazai szakembereknek a kölcsönös fejlődés és az oktatási módszerek továbbadása, finomítása céljából. A Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) továbbképzés-sorozata több helyszínen — Csíkszereda, Szováta, Nagyenyed, Szatmárnémeti, Szörényvár (Drobeta Turnu-Severin), Válaszút, Nagyvárad, Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely, Nagykároly, Gyulafehérvár — és szekcióban zajlik, átfogó témaköre A modern pedagógus — Megváltozott szerepek és készségek, A változtatás módszerei. Nagykárolyba tegnap érkeztek a szakemberek, s egy héten keresztül értekeznek majd itt a pedagógusok elsősorban a szakemberképzés, szakmunkásképzés lehetőségeiről, fejlesztéseiről, a témában zajló csoportos beszélgetéseket magyarországi szakemberek irányítják. A Széchenyi István Egyetem docense, dr. Baroti Enikő, valamint Mészáros Attila egyetemi docensek révén ismerhetik meg a BNYA Nagykárolyi szakaszának résztvevői a magyarországi modell nyújtotta lehetőségeket és fejleszthetik mindezt tovább, értékesítve a hazai tapasztalatokat. Gindele Imre, a Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum igazgatója, a duális modell Nagykárolyi felelőse házigazdaként üdvözölte a vendégeket. Köszöntőjének végén arra kérte a jelenlévőket, hogy amellett, hogy a szakmaiságra törekednek és a munkával foglalkoznak a BNYA egy hete alatt, a délutáni programjaikat lehetőség szerint úgy alakítsák ki, hogy abba a városnézés, valamint a Nagykároly melletti magyar irodalmi és történelmi kötődésű falvak megismerése is beleférjen. Az igazgató elégedettségének adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy igazgatósága elmúlt négyéves időszakában komoly előrelépéseket tettek, nemcsak a duális képzés, hanem a szakemberképzés terén is. A négy évvel ezelőtti időszakhoz képest mondhatni megkétszerezték a diákjaik számát, s egyre komolyabb és megbecsültebb alapokra helyezték a szakemberképzést, ezáltal bizonyítva azt, hogy az elméleti oktatás mellett nagyon fontos részt kap a városban a szakképzés. A Nagykárolyi megnyitóról nem hiányozhatott Knecht Csaba igazgató sem, aki a duális képzési modellben az iskola első rangú partnerének számító Polipol Mobila Kft. képviseletében volt jelen. Az üdvözléseket követően a magyarországi szakoktatás felelősének is tartott Kovátsné Vörös Ágnes előadása következett. A szakember a magyarországi Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal projektvezetője átfogó és tartalmas előadásban vázolta fel a magyarországi irányvonalat, mely folyamatos átalakulásban van. Részletesen szólt arról, hogy Magyarországon új alapokra helyezték a szakemberképzést. „Nem csak Romániában vannak a szakmunkásképzésnek útkeresési folyamatai, de a magyarul zajló képzés hatékonyságának növelése érdekében azt hiszem kijelenthetjük, az sem mindegy, hogy Magyarországon milyen irányba halad a szakképzés. Három évvel ezelőtt megjelent az új oktatási törvénycsomag, mely során megváltozott a szakképzési, a felnőttképzési és a nemzeti népnevelési törvény is. Majd 2014-ben állt össze a szakképzést a gazdaság szolgálatába állító törekvés is. Az elképzelés szerint Magyarországon is az a cél, hogy a gazdaság motorja legyen a megfelelő szakemberképzés és ezáltal olyan munkaerő lépjen ki a gazdasági piacra, amelyre ténylegesen is szükség van. Ennek az elképzelésnek a hatékonyságához folyamatosan vizsgálják a piaci mutatókat, feltérképezik a hiányszakmákat, illetve ezt a listát régió szerint folyamatosan alakítják. Regionális szinten sem egyformák a hiányszakmák, nagy az eltérés az ország nyugati és keleti része között. Nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést az anyaország határán kívül eső, magyarlakta területeken élő szakemberekkel, s így egyeztetve, egy közös irányba mozdulhatnánk el. Nemrégiben ért véget egy olyan projekt, mely a határon túli duális képzés jó gyakorlatait, akadályait, továbbképzések szükségességét tárta fel, s ezek a tapasztalatokat mind beépítésre kerülnek a tervezett szakképzés fejlesztési projektek során. Ezek a felmérések műhelymunka formájában zajlottak a Felvidéken, Kárpátalján, Partiumban és Erdélyben, valamint a Vajdaságban is. A pedagóguskollégák igényeit figyelembe véve igyekszünk ezt a projektet összeállítani. A következtetés az, hogy a digitális tananyagot internetes formában közzétéve tudnák a leginkább hasznosítani a magyarlakta területeken, hisz így mindenki annyit és akkor nyomtatna belőle, amennyire szüksége van. Elérhető, szerkeszthető lesz, az internet legmegfelelőbb kihasználása lesz ennek a portálnak a létrehozása, mely minden, a programban érintett pedagógus és tanintézmény számára elérhető lesz országhatáron innen és túl” — mondta Kovátsné Vörös Ágnes előadása során. A magyarországi szakember elismerően szólt a Nagykárolyban zajló duális képzésről is. Mint mondta, Kolozsváron egy szakmai rendezvényen már találkozott a Nagykárolyi iskola vezetőjével, valamint Knecht Csabával is, akik diákokkal érkeztek az akkori rendezvényre. „Rendkívül ösztönző a diáktól hallani arról, hogy milyen gyakorlati haszna van a duális képzési módnak. Sokat lehet tanulni abból az együttműködésből, ami az iskolát és a gazdasági szereplőket összeköti Nagykárolyban, s úgy gondoljuk, hogy a diákok kereseti lehetőséggel történő ösztönzése további lehetőségeket rejt magában. Ez kiegészülve a felnőttképzéssel, illetve azzal, hogy a szakmunkásképzésben részesülő diák a megfelelő érettségit követően továbbtanulhat egyetemen is, remélhetőleg segít pótolni a szakemberhiányban keletkezett űrt a foglalkoztatási palettán” — fejtette ki előadásában Kovátsné Vörös Ágnes. A beszédeket követően kezdetét vette a műhelymunka. A hét további részében a BNYA résztvevői lehetőség szerint a cégekhez is kilátogatnak, de egyéb fontos eszme- és tapasztalatcserékre is sort kerítenek. Tőtős Tímea frissujsag.ro 2016. szeptember 20.Felkerült a Partium a regionális tudományi kutatók térképéreA Magyar Regionális Tudományi Társaság szeptember 15-16-án Nagyváradon tartotta a 14. köz- és vándorgyűlését. A helyszín a Partiumi Keresztény Egyetem, a társszervező pedig a Partiumi Területi Kutatások Intézete volt. Mintegy 115 Kárpát-medencei kutató részvételével tartották meg a Magyar Regionális Tudományi Társaság 2016-os vándorgyűlését. Az MRTT a magyar regionális tudomány szakmai fóruma, egy független civil szervezet, amely a területi kutatással, fejlesztéssel, irányítással foglalkozó szakembereket fogja össze. A vándorgyűlés nagy jelentőséggel és bemutatkozási lehetőséggel bírt a megújuló PKE és az annak keretében működő partiumi kutatóintézet számára is, hiszen Soprontól Csíkszeredáig, a Délvidéktől a Felvidékig szinte valamennyi jelentős magyar felsőoktatási intézmény és kutatóközpont (köztük a Magyar Tudományos Akadémia) képviseltette magát az eseményen. Bár a rendezvény elsősorban a regionális tudományterület magyar képviselőinek a seregszemléje volt, a nemzetközi plenárison és szekcióban a szakma neves német, szlovén és román képviselői is megjelentek. Az első napon az éves közgyűlés, könyvbemutatók (Dusek Tamás–Kotosz Balázs: Területi statisztika; Fábián Attila–Pogátsa Zoltán (szerk.): Az európai kohéziós politika gazdaságtana; Nárai Márta–Reisinger Adrienn: Társadalmi felelősségvállalás és részvétel – a lokális és területi közösségi folyamatokban; Rechnitzer János: A területi tőke a városfejlődésben – A Győr-kód), a díjátadók és a plenáris előadások kaptak teret (Manfred Kühn tudományos főmunkatárs, Leibniz Institute for Research on Society and Space; Nataša Pichler-Milanović tudományos főmunkatárs, Ljubljanai Egyetem; Pogátsa Zoltán egyetemi docens, Nyugat-magyarországi Egyetem; Lados Mihály tudományos főmunkatárs, MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete; Rechnitzer János egyetemi tanár, az MRTT elnöke, Kincses Áron főosztályvezető-helyettes, Központi Statisztikai Hivatal, Illés Sándor elnök, Aktív Társadalom Alapítvány, Somlyódyné Pfeil Edit egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem, ifj. Szilágyi Ferenc egyetemi docens, Partiumi Keresztény Egyetem). A Regionális Tudományért Díjat Nemes-Nagy Józsefnek, az ELTE Természettudományi Kar Regionális Tudományi Tanszéke professzorának, az MRTT korábbi alelnökének ítélte oda a társaság közgyűlése, ezzel ismerve el a regionális tudomány területén végzett kiemelkedő kutatói, oktatói és iskolaépítő tevékenységét. Díszoklevelet vehetett át Baranyi Béla, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, Korompai Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem nyugalmazott egyetemi docense, illetve Kiváló Ifjú Regionalista Díjat kapott Tóth Balázs, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara adjunktusa. A díjakat Rechnitzer János, az MRTT elnöke adta át. Az első nap zárásaként a Partiumi Kutatóintézet az Érintő Egyesület támogatásával Partium-estet szervezett, melynek célja a régió sajátosságainak interaktív formában való bemutatása volt. Az est keretében Szakáli István Lóránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár köszöntője után az „Érmelléki” márkanévnek, a Partium 2016-ban kiadott térképének, majd az érmelléki borok és dél-Bihari sajtok bemutatására került sor. Az estet Ady-műsor (Szabó János, Érmihályfalvi Móka Színjátszó Csoport) és fogadás zárta. A konferencia második napján 12 szekcióban 90 előadás hangzott el, a városkutatás, városfejlesztés, városökológia, a város–vidék kapcsolata, a regionális innováció, a térszerkezet, határok stb. témaköreiben. Önálló szekcióban kapott teret a Partium regionális folyamatainak a bemutatása. A konferenciát városnézés és várlátogatás zárta. itthon.ma 2017. január 10.Tizedik év eleji portyájukat tartották a hagyományőrző huszárokA nagy hideg sem tudta elrettenteni a hagyományőrző huszárokat attól, hogy január 7-én megtartsák immár 10. év eleji portyájukat, a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület szervezésében. Szombat reggel a rádióból szerzett hírek szerint, amellett, hogy számos megyében lezárták az utakat a hótorlaszok miatt, és sok helyen nem volt áram, az ország leghidegebb pontja Csíkszereda volt -21 Celsius fokkal. Ehhez képest “jól tartotta magát” Szentobb is az ugyancsak szombat reggeli -17 fokkal, ami természetesen nem riasztotta el a huszárokat attól, hogy megtartsák szokásos év eleji portyájukat. Erre már előző nap megérkeztek a szentjobbiak mellé a székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi, szentegyházi, szovátai, marossárpataki, havadi, kaposvári, debreceni huszárok, akik részt vettek péntek este a Szalárdon tartott koncerten, de csatlakoztak hozzájuk a hegyközszentimrei hagyományőrző kurucok is. A vidám hangulatú gyülekezőt a szentjobbi lakodalmas házban tartották, melynek faláról egy gróf.Széchenyi István portré figyelte a mai huszár-utódokat. Az asztalokon nem csak az energiát rejtő hurka, kolbász, tepertő és mellé illő itóka volt, de kollázsok is az elmúlt évtized fotóiból. Ugyanis már a 10. év eleji huszárportyát szervezte a Szentjobbi Huszár Hagyományőrző Egyesület, melyre került már sor sárban, szélben, napsütésben, hóban, és mint az elmúlt szombaton, farkasordító hidegben is. Lehetetlen / lehetséges A huszárok nem siették el az indulást szombaton, sőt, voltak, akik a lovaglás helyett inkább lóerőre (autós utazásra) vágytak volna, de a huszárt nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon. A trombitaszóval megsürgetett sorakozóra a lakodalmas ház udvarán került sor, ahol az “Erőt, tisztességet” köszönéssel köszöntötte a bajtársakat Zatykó István egyesületvezető, majd Fábián Tibor helyi (és tábori) lelkész igei útravalóval látta el a portyázókat. Ebben egyebek mellett kifejtette, hogy bár 2016 nem volt egy könnyű év, első gondolatunk a hálaadásé kell legyen, hiszen minden rosszat kiegyensúlyoz az isteni kegyelem. Maga a portya és a huszárok viselete is azokat idézi, akik ezer éven át védték a hazát, ugyanakkor “100 évvel az országvesztés után is a lehetetlen és a lehetséges között feszülünk”. Legutóbb egy hónapja mutattuk meg (utalás a parlamenti választásokra – szerk.megj.), hogy feladatunk megvédeni magunkat, hogy “ne legyen lehetetlen és abszurd magyarak lenni Erdélyben.” Lelkésztársát a huszárgúnyát öltött Hatos Mihály szentegyházi tiszteletes követte pár biztató szóval, majd a településen tett egy kör után a lovasok és a szekerek a Nyulas erdő felé indultak. Koszorúzás a kopjafánál A portyák állandó első állomása a Nyulas erdő szélén lévő nagy tölgyfa, illetve az alatta lévő Szent Imre kopjafa, amit a 2007-es Szent Imre-emléktúra lezárásaként állítottak. Ez előtt újra Zatykó István köszöntötte a portyázókat, megköszönve mindenkinek a lebonyolításhoz és általában az elmúlt tíz év munkájához nyújtott segítséget. Az elmúlt évtized történéseit idézte fel rövid beszédében Szabó Ödön képviselő (maga is huszárként, a szentjobbiak trombitásaként), kiemelve a szentjobbiak úttörő szerepét a huszárhagyományőrzésben, melynek szálai immár külföldre is elágaztak. Rákóczi Lajos érköbölkúti tanár, a hazai lovassport ismert személyisége ezúttal Ady Endre: A ló kérdez című versét szavalta el, majd koszorúk kerültek a kopjafa tövére. A portya a szomszédos Hegyközszentmiklós irányába folytatódott, ami országúton nagyjából 6 kilométer, de a lovasok, szekeresek természetesen az erdőn át mentek. Megérkezésükkor bizony nem volt könnyű eldönteni: a nyeregben vagy a bakon tette jobban próbára a vonulókat a hideg, a szél. A szentmiklósi pincesoron már három üstben gőzölgött az ebédnekvaló, addig is jól esett nem csak a szíverősítő, de a tábortűznél melegített lángos is. Adományok átadása Az idő a délutáni visszaútra sem engedett szorításából, időközben a szentjobbi lakodalmas házban már mintegy 200 vendég vacsorájához terítettek. (A portyának, tekintettel a hidegre, nem volt több állomása, de az elmúlt 10 évben a huszárok Hegyközszentmiklós mellett jártak még Nagykágyán, Érköbölkúton, Székelyhídon is.) A vacsora előtt Zatykó István és Varga Botond szalárdi lelkész adta át az előz napi, a Szentegyházi Gyerekfilharmónia koncertje során összegyűlt adományokat Kovács Ágnesnek, a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon vezetőjének, illetve a Soós Attilának, a szentjobbi Szent István Szociális Otthon igazgatójának, továbbá emléklapok, oklevelek is gazdákra találtak. A vacsora hangulatát nem csak a muzsika, de a helyi Vadvirágok népdalkórus előadása is emelte. Vasárnapra nem maradt hátra más, mint a táborbontás, abban a reményben, hogy idén meg tudják valósítani a huszárok most megbeszélt közös terveiket és jövő január elején ismét találkoznak Szentjobbon. Rencz Csaba erdon.ro 2017. január 23.Úti beszámoló a Don-kanyarból, a 74. évfordulónSzemélyes élményeken alapuló úti beszámolóval emlékezett a Don-kanyarban vívott harcokra dr.Lippai Péter ezredes pénteken este Diószegen, a 74. évforduló alkalmából. A helyszínen a mai napig vannak újratemetések, a temetőket példásan rendben tartják. A magyar hadtörténelem legszomorúbb, legtragikusabb napjainak nevezik a Don-kanyarban volt csatát, mely 1943. január 12-én kezdődött meg, amikor a Vörös Hadsereg megkezdte előrenyomulását. A 74. évforduló adott alkalmat arra a megemlékezésre, melyre Mados Attila diószegi polgármester szerint azért volt szükség, mert keveset beszélünk az eseményről, a fiatalabb generáció éppen keveset tud róla, holott hozzájárulhat identitástudatunk erősítéséhez. A helyi RMDSZ-szervezet és a Gróf Széchenyi István Huszárszázad szervezésében létrejött eseményen pákozdi (Fejér megye) vendégeket köszönthettek. Elsőként a testvértelepülés polgármestere, Takács János kapott szót, aki kifejtette: kegyelettel kell emlékezzük áldozatainkra, emlékük erősítse bennünk a tudatot, hogy egy ősi nép tagjai vagyunk. Nagyon megfázott… A diószegi előadás szükségességének ötlete 2013-ban fogalmazódott meg, amikor érmelléki küldöttség járt Pákozdon, illetve az ottani katonai emlékparkban. Utóbbi ügyvezetője, dr.Görög István ny.ezredes, a Don-kanyarbeli csata apropóján felelevenítette: édesapja túlélte azt, ám sosem beszélt róla, illetve sosem panaszkodott életében semmire, ám mindig nagyon fázott, ebből sejtette családja, hogy “előzőleg valahol nagyon megfázhatott”. Az ezredest ez is ösztökélte a harcok emlékeinek kutatására, a Pákozdi Katonai Emlékparkban pedig nem csak azt mutatják be, hogy mi történt, hanem azt is, hogy mi lehetett volna. Mindezt egy olyan mai világban, amikor egyesek szerint nem csak katonai szolgálatra nincs szükség, de még a haza fogalmát is kétségbe vonják… Hat nap A továbbiakban Pásztor Sándor megyei tanácselnök előbb szólt azokról az időkről, amikor szervezni kezdték a doberdói emléktúrákat, melyek során a pákozdiakkal is kapcsolatba kerültek, majd bemutatta a hallgatóságnak azt a rajta kívüli további négy magyar megyei tanácselnököt, akik belső-erdélyi polgármesterek társaságában aznap Bihar megyei körúton tartózkodtak. Szabó Ödön képviselő azt emelte ki, hogy az utóbbi években sikerült vagy helyrehozni vagy létrehozni emlékhelyeket. Hozzátette: hasonló célra a továbbiakban is ki kell használni a forrásokat, erre lesz is alkalom, hiszen számos jelentős évforduló lesz ebben az esztendőben is. Dr.Szabó József helyi helytörténész a II. világháború helyi vonatkozásairól szólt röviden, említést téve a Nagyürögd és Ottomány között húzódott Károly-védvonalról, megjegyezve, hogy a szűkebb térséget csak “kisebb csetepaték” érintették. Mindezek után kezdődött csak maga az előadás, melynek elején dr.Lippai Péter ezredes tisztázta: nem egy hagyományos értekezés következik a Don-kanyari eseményekről, hanem egy képes “úti beszámoló” egy oda szervezett 6 napos tanulmányútról. Ennek alapját az a terv képezte, hogy teremtsenek korabeli rádióösszeköttetést a Don-kanyar és a budai vár között. Emlékek a folyóparton Az utazást részletekbe menően megismerhettük a Kijevben és Moszkvában szerzett benyomásoktól kezdve a helyszíneken tapasztaltakig. A képeken elénk tárultak az egykori hídfőállások: Scsucsje, Korotojak, Puhovo, Rudkino, Sztarozsovoje, korabeli fotók mai megfelelői megközelítőleg vagy pontosan ugyanabból a szögből. Az előadó egyebek mellett kiemelte: akkor érintette meg igazán a történelem, amikor az ott Tisza méretű Don partja mentén találtak szinte érintetlen állásokat és holmikat, melyek még mintha a néhai magyar katonák érintését is őrizték volna. Ugyanis telis-tele van manapság is a Don partja töltényhüvelyekkel, gránátmaradékokkal, de akár tábori ágyak rozsdás vázaival is, ilyen holmikból a közeli falvak iskoláiban kisebb-nagyobb kiállítások vannak. Sőt, a mai napig vannak újratemetések is, amikor földi maradványok kerülnek elő egykori rögtönzött sírokból. Apropó, sírok: az előadó tapasztalta, hogy rendben tartják a temetőket, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű katonák nyugszanak a hantok alatt. 39. gyalogezred Az előadás során érezhető volt a katonai szakértelem, hiszen hadászati szempontból is kiértékelte a látottakat dr.Lippai Péter, illetve minden látott harcászati eszköznek pontosan tudta a nevét, számát, gyártási és származási helyét, ezzel is bizonyítva a téma iránti elkötelezettségét. Zárásként azt is megtudtuk, hogy az oroszokkal manapság sem jó viccelni: egy plakát szerint például a vasút rongálásáért manapság is kényszermunka jár…Az előadás után szót kapott még Kiss Róbert zászlós, aki elkötelezett kutatója az egykori debreceni cs. és kir. 39. gyalogezred történetének, melybe az Érmelléken is soroztak, éppen ezért kérte (és kéri ez úton is) azok jelentkezését, akiknek családjában bármilyen vonatkozó dokumentum, fotó fellelhető (elérhetősége is további információ található a 39gyalogezred.hu internetes oldalon). Az esemény zárásaként a házigazdák minden résztvevőt vacsorával vártak. Rencz Csaba erdon.ro 2017. március 15.KOLOZSVÁRI KRONOLÓGIA 1848. március 21-én a kolozsvári százfős városi tanács ülésével, továbbá a reformokat, valamint az uniót követelő, a Főkormányszékhez intézett feliratának megfogalmazásával, utcai tüntetésekkel kezdetét vette az erdélyi forradalom. 1848. május 29. és július 8. között tartják az utolsó erdélyi országgyűlést kolozsvári székhellyel; ezen a várost Grois Gusztáv főbíró és Gyergyai Ferenc jegyző képviseli;május 30-án a Redut nagytermében egyhangúan kimondják az uniót Magyarországgal; az erre vonatkozó törvénycikket az uralkodó július 4-én szentesíti. 1848. július 2-ára összehívott „népképviseleti országgyűlés”-re Kolozsvár Méhes Sámuel tanárszerkesztőt és gróf Széchenyi István közlekedésügyi minisztert választja követéül. 1848. június 19-től 1849. január 2-ig báró Vay Miklós az erdélyi királyi biztos. 1848. július 7-én újabb követválasztást tartanak, mert Széchenyi nem fogadta el a tisztséget: Gyergyai Ferencet választják meg. 1848. augusztus 16-án Szász Károly javaslatára az unióbizottság kimondja, hogy a Kolozsvári Akadémiai Líceumot egyetemmé kell kiegészíteni és a pesti egyetem mintájára megszervezni. 1848. november 14-től december 22-ig gróf Mikó Imre az Erdélyi Főkormányszék elnöke. 1848. november 17-én Grois Gusztáv főbíró javaslatára feladják a várost, másnap bevonulnak Kolozsvárra az August Wardener tábornok és Karl Urban alezredes vezette császári csapatok. 1848. december 25-én Bem tábornok felszabadítja Kolozsvárt. 1848–1849-ben több, hosszabb-rövidebb életű politikai lap jelenik meg a városban: Jelen, Ellenőr, Honvéd, Szabadság. 1849. január 2-án báró Kemény Ferenc elnök – az unióra való tekintettel – felfüggeszti a Főkormányszék működését. 1849. május 11-én a Fellegvárban kivégzik a rögtönítélő bíróság által halálra ítélt, szász nemzeti érdekekért küzdő Stephan Ludwig Roth evangélikus tanárt. 1849. július 17. és 23. között Nicolae Bălcescu és Cezar Bolliac havasalföldi román író-politikusok a Biasini szálló vendégei. 1849. július 11-től 1851. április 18-án bekövetkezett haláláig Ludwig von Wohlgemuth császári és királyi altábornagy Erdély katonai és polgári kormányzója. 1849. augusztus 14–15-én a magyar csapatok kivonulnak Kolozsvárról, feladva azt az orosz és osztrák csapatoknak. 1849. szeptember 24-én Erdélyt hat katonai vidékre osztják, Kolozsvár-vidékhez (székhelye Kolozsvár) tartozik Kraszna, Közép-Szolnok, Aranyosszék, Torda-Doboka, Kővár-vidék, Belső-Szolnok egy része. 1849. október 18-án Kolozsvár Szamosfalva felőli határában kivégeznek két magyar honvédtisztet: Tamás András alezredest és Sándor László őrnagyot. 1849 novemberétől 1852 júniusáig jelenik meg a forradalom vérbefojtása utáni első hírlap, a Makoldi Sámuel szerkesztette Kolozsvári Lap. (Forrás: Gaal György – Kolozsvár a századok sodrában: várostörténeti kronológia) Szabadság (Kolozsvár) 2017. március 21.A magyarság tudatos sorsvállalás, tudatos kultúravállalásEgyszerre kell magyarnak és Krisztus-követőnek lenni – hangoztatta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke hétfőn Székesfehérváron, ahol kiosztották a kutatóintézet rajz- és esszépályázatának díjait „magyar zászló és címer”, illetve „az én hősöm” témakörben. Szász Jenő azt mondta, hogy az általuk kiírt pályázat egyszerre felelt meg a magyar és keresztény kettősségnek, amely tulajdonképpen Szent István-i örökség. Emlékeztetett arra, hogy az első magyar király egyrészt hazát teremtett e nemzetnek, másrészt fia elvesztése miatt arra kényszerült, hogy Máriának ajánlja fel a hazát, innen a keresztény örökség. Az elnök közölte, hogy felhívásukat a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból fiatalok ezrei hallották meg. Jakab Antal erdélyi püspök szavait idézve Szász Jenő azt hangsúlyozta: a magyar és keresztény kettős örökség oly szoros és oly nagy az egymásrautaltsága, mint a test és lélek kapcsolatának. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere méltónak nevezte, hogy a díjkiosztó kapcsán a nemzeti szimbólumok és a magyar hősök jelentőségéről a „nemzet történelmi fővárosában” lehet beszélni. Molnár János festő- és grafikusművész, a rajzpályázat zsűritagja értékelésében hangsúlyozta, nem voltak nehéz helyzetben a képek vizsgálatakor, inkább örömteli feladat volt a rendkívül színvonalas alkotások áttanulmányozása. Megemlítette, hogy a 10 évesnél fiatalabb pályázók esetében csak a benyomásaik visszaadását, ezen életkor felett már a tanult rajztudást és technikát is értékelték. Megjegyezte, hogy a kétezernél is több rajzon megjelentek történelmi személyek Attilától Szent Istvánon át Széchenyi Istvánig, míg az életképeken csatajelenetek, ‘48-as honvédrohamok és 1956 budapesti harcai is fellelhetők voltak. Érdekességnek nevezte, hogy napjaink hősei, a sportolók is feltűntek egy-egy alkotáson. Takaró Mihály irodalomtörténész, az esszépályázat zsűrijének elnöke kiemelte, hogy békéről és nemzeti egységről szólt a pályázati kiírás, valamint „az én hősöm” kategóriában kiderült, kik a mai magyar ifjúság hősei, ideáljai. Mint mondta, pozitív meglepetést jelentett, hogy nemcsak Szent István, Szent László vagy Mátyás király a mostani fiatalság hőse, hanem a szeretet, a tisztelet nemzetünk valódi nagyjai iránt más történelmi hősökön keresztül is megmutatkozott. „A magyarság nem elsősorban genetikai kérdés, a magyarság tudatos sorsvállalás, tudatos kultúravállalás. Aki ezt vállalja, őrzi és építi, az magyar, és senki sem az, aki ezt nem teszi meg” – fogalmazott Takaró Mihály. A IV. Ünnepi Rajz- és Esszépályázat keretében mintegy hatvan rajzot és esszét díjaztak. A díjazottak között a határon belüli (budapesti, miskolci, bonyhádi, székesfehérvári, szolnoki, ócsai, nagykállói) alkotók mellett vannak határon túliak is, a többi között Csíkszeredából, Szilágysámsonról, Nyárádremetéről, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, a délvidéki Szabadkáról, Eszékről, Hajdújárásról, Magyarkanizsáról, Horgosról, a kárpátaljai Nagydobronyból, Ungvárról, valamint a felvidéki Nagycétényből, Szencről és Ógyalláról. A díjnyertes műveket a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében kiállították, a következő hetekben megtekinthetők lesznek. MTI Népújság (Marosvásárhely) 2017. március 23.Lázár Ede: felelősségteljes szabadságra nevelni az egyetemistákatA hallgatók elégedettségére szeretne alapozni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának új dékánja. Makó Zoltán volt dékán helyét márciustól vette át Lázár Ede egyetemi docens, korábbi dékánhelyettes, akivel jövőbeli terveiről, a tervezett változtatásokról, illetve magánéletéről is beszélgettünk. – Bár eddig is aktívan részt vett az egyetem vezetésében, a dékáni pozíció újabb kihívásokkal, több felelősséggel jár. Miért döntött úgy, hogy jelentkezik erre a pozícióra? – A motivációm központi eleme a kihívás volt. Az előttünk álló feladatokat személyes kihívásnak tekintettem, és ez elsősorban a közgazdász végzettségemből, és a menedzsment, illetve marketing iránti érdeklődésemből fakadt. A dékáni pozíció egyre inkább egy menedzseri pozíció kell legyen: míg a kezdetekben sokkal több felelősség hárult a helyi vezetőkre, addig mára a szerepük jó értelemben átalakult, és lassan elválik a döntéshozói és az ügyintézői hatáskör. A Kari Tanács és a Szenátus meghozza a fő döntéseket, de sok olyan operatív döntést is meg kell hozni, ami a dékán felelőssége. A választási folyamat egyébként eléggé összetett: önkéntesen lehet jelentkezni a dékáni pozícióra, majd a Kari Tanács tagjai szűrik meg első körben a jelentkezőket. Ez azt jelenti, hogy azok a jelöltek közül választ a rektor, akik megkapják a Kari Tanács szavazatainak többségét. – Milyen tervei vannak, milyen kihívások előtt áll az egyetem? – Nem a normatív igényeknek, azaz a törvényeknek, szabályoknak, előírásoknak való megfelelést látom most az elsődleges teendőnek, hanem a belső intenzív irányba való fejlesztést. Magyarán jobb oktatási és kutatási tevékenységet szeretnék, és a hallgatói elvárásoknak való megfelelést is fontosnak tartom. A minőségi mutatókat nem előírások mentén, hanem a hallgatók elégedettségére szeretnénk alapozni. Terveink között szerepel egy integráltabb információs rendszer kialakítása, amelynek eleme a hallgatói elégedettség a rájuk vonatkozó adatok és véleményeik összegyűjtése által. A mai kor meghatározó trendje, hogy nem csak a megszokott információforrásokból tájékozódunk, hanem sok egyéb eszköz is olyan adatokat szolgáltat számunkra, amelyek fontosak a döntések szempontjából. Nyilván nem a kontrollfolyamatok erősítéséről van szó, hanem arról, hogy minél több információt gyűjtsünk a hallgatókról, mert ezáltal egyéni igényeket tudunk kielégíteni. Abban a helyzetben vagyunk, hogy ha akarunk, oda tudunk figyelni ezekre az egyéni igényekre, és ez pedagógiai szempontból egy nagy lehetőség. Emellett a kollégák véleményét is hasonló formában szeretném megtudni, hiszen az alkalmazotti elégedettség is nagyon fontos. A döntéshozatal javítása a cél ezáltal, hiszen nehéz olyan döntésről beszélni, amelyhez ne lenne szükség a hallgatók vagy az oktatók véleményére. Az is fontos célkitűzésem, hogy az egyetemre bejutó hallgatók minél nagyobb irányban szerezzenek diplomát, és értékesíteni tudják azt a munkaerőpiacon. A két kar egyesítésének számomra egy váratlan pozitív hatása volt az, hogy a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) egyre jobban képviseli a hallgatók érdekeit. Ez nagyon fontos, hiszen a hosszú távú versenyképesség alapja az igényekre való odafigyelés. Hosszútávon számunkra nagyon fontos, hogy a HÖK ismerje a hallgatók jogait, és merje is kifejezni az igényeit. Azt tartom, hogy teljesítményt akkor várjunk el, ha az megfelelő mértékben jutalmazva van. Azok a hallgatók, akik amúgy is szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, és a HÖK esetében nyilvánvaló, hogy nem a pénz motiválja őket, jó motiváció lehet, ha az egyetem kifejezi elismerését irányukba egy ösztöndíj formájában. – Ezen kívül milyen további változásokra van szükség az egyetem életében? – Az elődök nagyon jó alapokat fektettek le, ezért szilárd alapokra építkezhetünk. Misszióként azt tűztem ki, hogy felelősségteljes szabadságra neveljük a hallgatókat, és itt a szabadságon van a hangsúly. Gondolok itt a vállalkozás, az újítás szabadságára, arra, hogy a végzett hallgatók merjék megtalálni helyüket a világban, a vállalkozásban, az üzletben, és ezt felelősségteljesen tegyék. Több menedzsmentet vinnék a mindennapi működésbe, tervezek jobban odafigyelni arra, hogy a szervezet struktúrája megfelelőbb legyen, és az információs rendszer kiépítése is fontos célom. Első nap egy szimbolikus változást is eszközöltem, amikor elvetettem a bejáratnál található elválasztót. Olyan a személyiségem, hogy szeretem megkérdőjelezni mindazt, amit eddig megszoktunk. Néha próbálok úgy tekinteni az egyetemre, mintha most lennék itt először, illetve vendég vagy hallgató lennék, és ilyenkor tűnik fel, hogy felesleges egy-egy térelválasztó, vagy túl sötétek a folyosók. A változtatás nem rossz, és mindenkit arra buzdítok, hogy merjen változtatni. – Véleménye szerint a Sapientia oktató, vagy inkább kutató egyetemnek számít? – Ennek a kettősségnek léteznie kell minden helyszínen, hiszen szervesen összekapcsolódnak. Mesterkéltnek tartom e két dimenzió szembeállítását, bár tény, hogy az elsődleges missziónk az oktatás, azonban az is tény, hogy minőségi oktatást kutatási tevékenység nélkül nem lehet végezni. A működésünk ennek megfelelően működik, minden oktató tanít, és kutat is. Ezen kívül meg kell különböztetnünk a tudományos kutatásokat, amelyeknek a végeredménye egy-egy neves nemzetközi szaklapban való publikálás, és az egyéb gazdaságra és társadalomra vonatkozó kutatásokat. Vannak kollégák, ahol egyik vagy másik jobban érvényesül, de az a cél, hogy a 82 oktató egyensúlyban tartsa az oktatást és a kutatást. – Milyen az egyetem és a város, illetve az egyetem és a középiskolák viszonya? – Próbálunk tenni a kapcsolatok javításáért. Idén jelent meg az Egyetem a város szívében című kiadványunk, amely legalább annyira szól a városról, mint az egyetemről. Szinte minden oktatónk részt vesz valamilyen informális, társadalmi tevékenységben. Sokat professzionalizálódott a külső kommunikációnk, és nyitottunk azok fele, akik nem kifejezetten a mi célcsoportunkhoz tartoznak az Ezüst Akadémia, illetve a Kávéházi előadások által. Nagyon fontosnak tartjuk a társadalmi beágyazódásunkat, és azt, hogy odafigyeljünk a célcsoportunkra, azaz a középiskolás diákokra, akiket szeretnénk meggyőzni arról, hogy itt piacképes felsőoktatásban részesülhetnek. Ezért különböző versenyek és rendezvények formájában, illetve más programok által tartjuk velük a kapcsolatot. A gazdasági szférával nem annyira intenzív a kapcsolat, bár rengeteg potenciál lenne ebben. Arra buzdítom a gazdasági szféra szereplőit, hogy tegyenek próbára minket. A szakmai gyakorlatokra vonatkozóan szerződéseket kötöttünk több intézménnyel, és ez egy eszköz, amely lehetővé teszi a hallgatók könnyebb elhelyezkedését. Jó lenne a duális képzés irányába haladni, keressük ennek a megvalósíthatóságát is. – Általános probléma a székelyföldi diákok körében a román nyelv hiányos ismerete, és sokan csak a munkavállalás pillanatában szembesülnek ennek hátrányaival. Mit tehet ez ellen az egyetem? – Egyik nagy problémánk ez, amelyet különböző módokon próbálunk orvosolni. Természetesen kitartunk amellett, hogy legjobban anyanyelven lehet elmélyülni egy-egy szakterületben, és rengeteg előnyét látjuk az anyanyelven való oktatásnak. Ennek ellenére a román nyelv ismeretének hiánya egy valós probléma, ezért a legtöbb szakon vannak olyan órák, amelyeket román nyelven tartanak, főleg az olyan tantárgyak esetben, ahol a román szaknyelv a mindennapos gyakorlat része. Ezen kívül román órákat is tartunk, ezek mennyisége szakonként változik, és néha úgy érezzük, hogy ez eredménytelen. Remélem, hogy nagyobb változást hoz az az újítás, hogy az 5-8. osztályosok olyan tankönyvet kapnak, amely megkönnyíti a román nyelv tanulását. Hajdanán a székely fiúk a katonaságban tanultak meg románul, és azt látom igen sok sikeres nálunk végzett hallgatónál, hogy ha olyan munkahelyre került, ahol a helyzet megkövetelte, egy év alatt meg tudtak tanulni románul. Ezért nem vagyok ebben a kérdésben borúlátó. Látom azt, hogy iskolában nem tudnak jól megtanulni románul, ellenben olyan környezetben, ahol rá vannak kényszerülve a használatára, már más a helyzet. – A szerdai Kari Tanács ülésén választották meg a dékánhelyetteseket. Kik töltik be a jövőben ezeket a pozíciókat? – A kari vezetőtanács a dékánból, két dékánhelyettesből és egy kari kancellárból áll. Ezt a négy személyt úgy választottuk ki, hogy lefedje mind a négy általunk képviselt tudományterületet. Én képviselem a gazdasági szakcsoportot. Az egyik dékánhelyettes a humán szakcsoport képviseletében Pap Levente lett, ő felel a jövőben a kommunikációért, a külső kapcsolatokért, és a marketingért. A másik dékánhelyettes egy fiatal mérnök, Bodor Zsolt lett, akinek elsősorban az épület működtetésével kapcsolatos teendői lesznek. A kari kancellár Telegdy Balázs, a társadalomtudományi szakcsoport egyik oktatója lett. Ő az oktatás szervezéséért, és az információs rendszer kialakításáért felel. Szakmai szempontok alapján választottuk ezeket a személyeket, és nem csak egy címet szerettünk volna adni arra érdemes kollégáknak, hanem operatív vezetőket kerestünk. - Az ember a vezető mögött Lázár Ede Nagybányán született, de édesanyja munkájának köszönhetően két éves korától Gyergyószentmiklóson nevelkedett, illetve ott kezdte el tanulmányait a Salamon Ernő Líceumban. Elmondása szerint egész gyerekkorában, pontosabban középiskolai tanulmányainak végéig, 1991-ig jégkorongozott. Érettségi után egy kolozsvári közgazdasági képzésre jelentkezett, de személyek okok miatt egy év után úgy döntött, inkább Magyarországon folytatja tanulmányait. A Budapesti Közgazdasági Egyetemen – amelyet ma Budapesti Corvinus Egyetemként ismerünk – öt évet tanult, ebből az első három mai értelemben alapképzésnek számított, a további kettő pedig szakosodásnak, azaz mesterképzésnek. Meghatározó mozzanat volt egyetemi évei alatt a Széchenyi István Szakkollégiumban való részvétel, amelybe több neves magyarországi politikussal járt, és a kötelező oktatás mellett neves előadókat hallgathattak meg. Egyetem után egy évig a Központi Statisztikai Hivatal ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézeténél dolgozott, azonban elmondása szerint többre vágyott, hiszen ebben a munkában nem volt elég szakmai kihívás. Ezután a TNS Hungary piackutató cégnél helyezkedett el, és ezáltal rengeteg tapasztalatot szerzett a versenyszférában. A doktori címet is Magyarországon szerezte meg, 2002-ben iratkozott be a gödöllői Szent István Egyetem vezetés és szervezés képzésére. Magyarországon töltött évei alatt házasodott meg, egy szintén erdélyi származású lányt vett feleségül, akivel 2002 nyarán döntöttek úgy, hogy hazaköltöznek. Ezt követően egy ideig távmunkával dolgozott a TNS-nél, majd 2003 nyarán versenyvizsgázott Csíkszeredában a Sapientia üzleti tudományok tanszékén, ahol azóta is főállású oktatóként tanít. 2004-ben tanszékvezető helyettesnek, majd rövidesen Kari Tanács tagnak választották, így hamar belelátott az oktatás és kutatás szervezésének folyamatába. A dékánhelyettesi pozíciót 2013-tól a mostani kinevezésig töltötte be. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be a március elsejétől életbe lépett vezetőségváltást: Makó Zoltán volt dékán helyét Lázár Ede korábbi dékánhelyettes vette át. Iszlai Katalin Székelyhon.ro 2017. április 3.In memoriam Tormay CécileNyolcvan éve huny el a kiváló írónő, műfordító, közéleti szereplő, akinek személyét és munkásságát a kommunista rendszer idején teljes elhallgatás övezte. Nádudvari Tormay Cécile Budapesten született 1875-ben, Mátraházán hunyt el 1937. április 2-án. Ősei mind apai, mind anyai ágon német származású polgárok voltak. Anyai dédapja Spiegel (Tüköry) József építési vállalkozó, Széchenyi István munkatársa a Lánchíd építésében. Apai nagyapja, Krenmüller (Tormay) Károly honvédőrnagyként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban. A Tormay család a 19. század végén kapott nemességet, Nádudvaron vásároltak földbirtokot. Édesapja Tormay Béla mezőgazdasági szaktekintély, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, államtitkár, 1896-ban nemességet és nemesi előnevet szerzett Ferenc József magyar királytól. Édesanyja Barkassy Hermin. Iskolai tanulmányait magántanulóként végezte. Német, olasz, francia, angol és latin nyelven eredetiben tanulmányozta a világirodalmat. 1900 és 1914 közötti külföldi utazásai elősegítették nemzetközi ismertségét. Első könyvei az Apródszerelem (1899) című novelláskötet és az Apró bűnök (1905) elbeszéléskötet. Első sikeres regénye az Emberek a kövek közt (1911), amely egy horvát pásztorlány és egy magyar vasutas fiú tragikus szerelmét beszéli el. Megjelent angol, német, olasz, francia és svéd nyelven is. A régi ház (1914) családregény, a biedermeier kori Pest ábrázolása. Ezzel a regényével az MTA Péczely-díját nyerte el, amellyel a legjobb történelmi regényeket díjazták. Ez a könyv is számos nyelven megjelent: németül, svédül, dánul, angolul, finnül, hollandul, olaszul, észtül és franciául. Bujdosó könyv (1920–1921) című naplószerű regénye az 1918. október 31-étől 1919. augusztus 8-áig terjedő időszakról (őszirózsás forradalom, bolsevik diktatúra) szól. Német, angol és francia nyelven is megjelenve világsikert aratott. Klebelsberg Kuno felkérésére latinból magyarra fordította középkori legendáinkat Magyar Legendárium (1930) címen. Úti élményeiről szólnak a Firenzét bemutató A virágok városa (1935) és a Szirének hazája (1935) szicíliai útirajzok. Az ősi küldött című regénytrilógiája a tatárjárás korában játszódik: a Csallóközi hattyú (1933) és A túlsó parton (1934) után A fehér barát (1937) az írónő halála következtében félbeszakadt, azt végül Kállay Miklós író fejezte be. 1923-tól haláláig szerkesztette a Napkelet című folyóiratot. A Bujdosó könyv című művében leírt több gondolata miatt a baloldal antiszemitának bélyegezte, amit mindmáig terjesztenek róla. Akárcsak állítólagos leszbikus orientációját. 1919 januárjában létrehozta a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége nevű konzervatív-keresztény szellemiségű női szervezetet, amelynek célja Károlyi Mihály ellenzékének (főképp Bethlen István új pártjának) támogatása az 1919 tavaszára tervezett választásokon. Később a szervezet hivatalosan is támogatta a numerus clausus fenntartását, Tormay Cécile pedig szimpatizált a kibontakozó olasz fasizmussal. 1930-ban kulturális tevékenysége elismeréseként a Corvin-koszorú tulajdonosa lett. 1935-ben egyhangúlag választották a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába, a Marie Curie halálával megüresedett székbe. Az év július 16-ai megnyilatkozásában síkraszállt Trianon igazságtalanságai ellen. 1936-ban Hankiss János, Horváth János, Pap Károly és Pintér Jenő, 1937-ben ugyanez a négy ajánló és Fredrik Böök jelölték a Nobel-díjra, de sosem kapta meg. 2012. március 31-én avatták fel Tormay Cécile szobrát a budapesti Józsefvárosban, a Szent Rókus Kórház előtti parkban. Az írónő innen nem messze, a Kőfaragó utca 3. szám alatti házban lakott, melynek falán szintén megemlékeznek róla. 2012. április 15-én avatták fel Mátraházán, a Hotel Ózon Residence parkjában az írónő emlékoszlopát, melyet Tóth Péter szobrász készített. 2012-ben posztumusz Magyar Örökség díjban részesült. itthon.ma 2017. április 10.Megújult az emlékszoba (Kőrösi Csoma Sándor Napok) Hidegben, szemerkélő esőben zajlottak szombaton Csomakőrösön a 28. alkalommal megszervezett Kőrösi Csoma Sándor Napok zárórendezvényei. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem telt meg a faluközpontban lévő Csoma-szobor körüli tér, a jelenlévők leginkább a meghívottak, a tudományos értekezlet résztvevői, a szervezők közül kerültek ki. A helyiek távolmaradása jellemző volt a három nap több eseményére is. A zárónap első közrendezvényére a kovásznai turisztikai információs irodában került sor, ahol A bölcsesség útjai – Nyolcvan év együttérzést ünnepelve címmel nyílt kiállítás, amellyel a dalai láma 80. születésnapját ünnepelték. A kiállítás megnyitóján jelen volt Tashi Phuntsok, a XIV. dalai láma hivatalos európai uniós képviselője, a brüsszeli Tibet-iroda vezetője, valamint munkatársa, Rigzin Choedon Genkhang. A képviselő beszédében hangsúlyozta: számára megtiszteltetés, hogy a kovásznai tárlaton látható pannókon megjelenik Tibet, megismerhetők a dalai láma célkitűzései, életszemlélete. Sógor Csaba RMDSZ-es európai uniós képviselő beszédében párhuzamot vont a romániai magyarság és a tibeti közösség sorsa között, érzékeltetve: mindkét csoport elnyomásnak van kitéve. Csomakőrösön ünnepi istentisztelettel kezdődött a nap, igét hirdetett ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke. Ezt követően került sor a Csoma-szobor koszorúzására. Márton Árpád RMDSZ-es parlamenti képviselő a Csoma-életút mai fiataloknak szóló üzenetéről beszélt: minden energia befektetésével, maximális szakértelemmel, konok kitartással, következetességgel végezzék munkájukat – hangoztatta. „A mai nap üzenete, hogy nekünk itt nem könnyű, szabadságunk csak részleges, fenyegetik közösségünket, de ez nem tántorít el, nem veszítjük el a reményt, pontosan kell végeznünk munkánkat” – figyelmeztetett a politikus. A koszorúzási ünnepségen rövid műsorral léptek fel a helyi iskola tanulói Kosztándi Annamária tanító vezetésével, közreműködött a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna irányításával. A Csoma-emlékház udvarán került sor a Kőrösi Csoma Sándor Emlékérem átadására. A megtisztelő díjat idén Irimiás Balázs nagyváradi születésű építész kapta. Sógor Csaba méltató beszédében kiemelte: a fiatal építész érdeme, hogy megmentette a zanglai királyi palotában lévő Csoma-emlékeket, létrehozta a Csoma Szobája Alapítványt. Az emlékérmet Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke nyújtotta át. Irimiás Balázs köszönőbeszédében hangsúlyozta: a kitüntetés nemcsak őt illeti, hanem feleségét, Olgát is, valamint azt a több mint négyszáz önkéntest, akikkel együtt dolgozhatott. Gazda József az ünnepség záróbeszédét a hála köré fonta. Hála illeti mindazokat – intézményeket, önkormányzatokat, egyházakat, civil szervezeteket, magánszemélyeket –, akik a Csoma-napok sikeréhez hozzájárultak – hangsúlyozta. Nem tudja, a jövő évi rendezvényen itt lesz-e, de azt kívánja, hogy a Csoma-napok görgetegként folytatódjanak ötven év múlva is. Áldás, békesség mindenkinek – fejezte be rövid szónoklatát. A csomakőrösi rendezvények keretében nyitották meg a felújított Csoma-emlékszobát (a változások Irimiás Balázs nevéhez fűződnek). Dr. Flender Gyöngyi, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja megnyitóbeszédében aláhúzta: az emlékszoba átépítése új, messzire vezető távlatokat nyithat meg. Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője elmondta, eddig az új alapokat alakították ki az emlékszobában, de a munka folytatódik. Külön méltatta Bende Tamás lelkész hozzáállását, akinek sok munka köszönhető. A Csoma-emlékházban is friss kiállítás nyílt. Az Egy orbaiszéki katonarendi család lakáskultúrája a 18–19. század fordulóján című tárlatot dr. Pozsony Ferenc, dr. Kinda István kurátorok, valamint dr. Szőcsné Gazda Enikő állította össze. A nap folyamán a Tündérkert Székelyföldi Nagycsaládosok Egyesülete programmal egybekötött gyermekmegőrzőt működtetett. Felvállalták, hogy a gyerekeknek érthető módon, vetélkedőkkel egybekötve mutatják be Csoma életútját, a szülői háztól indulva, végig a Kelet-kutató életének fontosabb állomásain – mondta el érdeklődésünkre Hegyeli Attila, az egyesület tagja. Szombat este a kovásznai városi művelődési háznál Széchenyi István-domborművet lepleztek le. Készítője Vetró András, az alkotás adományozója Halasy-Nagy Endre. A dombormű elhelyezését a kovásznai helyi tanács is elfogadta – igaz, viták, érdekellentétek mellett. A pénteki tanácsülésen az RMDSZ-es és MPP-s városatyák kivétel nélkül igennel szavaztak, de a román pártok képviselői távolmaradásukkal tüntettek, így a román közösséget egyedül dr. Mihai Tozloveanu független tanácstag képviselte. A napot a Kovásznai Művelődési Központban tartott előadások zárták, fellépett a Százlábú Néptáncegyüttes, majd a pápai SK Társulat a Jövőre veled ugyanitt című darabot mutatta be. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 14.Széchenyi-dombormű KovásznánAz idei Kőrösi Csoma Sándor-napok alkalmával avatták fel a kovásznai művelődési ház homlokzatán a Széchenyi István-domborművet, a kézdivásárhelyi Vetró András szobrász alkotását, Halasy-Nagy Endre budapesti újságíró, kutató adományát. Az avatóünnepségen Gyerő József polgármester beszédében méltatta Széchenyi Istvánt, a reformkori államférfit. A dombormű leleplezésével Kovászna is kinyilvánítja a legnagyobb magyar iránt táplált tiszteletét, fejet hajtva életműve előtt. „A domborművel emlékezünk a magyar társadalom reformkori szemléletváltásában, megújításában vállalt szerepére, irodalmi, politikai, gazdasági munkásságára” – fejtette ki Gyerő József. Halasy-Nagy Endre Széchenyi István és Kőrösi Csoma Sándor kapcsolatát elevenítette fel. Kőrösi Csoma Sándor második tibeti útján tartózkodott, amikor 1825-ben Széchenyi a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) segítségével megszavazott számára egy jelentős összeget. Vetró András szobrászművészről elmondta, hogy hasonló alkotásai díszítenek Szlovákiától Németországig, Szlovéniától Magyarországig számos várost. Végezetül felolvasta Széchenyi írását Kőrösi Csoma Sándorról: „Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.” Nem példázza semmi jobban tiszteletét iránta, mint az, hogy Kőrösi Csoma Sándor síremlékéről Széchenyi István által megrendelt kép állott íróasztalán, amely 1876-ban ajándékozás útján az MTA tulajdonába került. Az emlékjelt Balogh Zoltán református esperes áldotta meg Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. április 21.Az egykori város: Pálffy János emlékezeteHuszártiszt, államtitkár és forradalmár volt, halálra ítélték, kegyelmet kapott. Nem sok március 15-én esik szó róla. 160 éve hunyt el. "Végre a tömegből felkelt Pálffy János, arcán a férfias lelkesültség komoly vonásai s azon őszinte bizalom, melyet tőlünk mindig érdemelt és bírt, mély és várakozó csendet varázsolt elő" – írja róla kortársa, a firtosmartonosi Gálfi Mihály újságíró 1848 tavaszán, amikor az akkor 44 éves Pálffy János szólásra emelkedett az események sodrában Székelyudvarhelyen. A forradalom tíz éves évfordulóját azonban már nem érte meg – addig azonban hosszú volt az útja ennek az alig 53 éves korában elhunyt udvarhelyszéki politikusnak. Lehetett volna nagyobb, de a szabadságharccal együtt bukott. Az unitárius kollégiumból a huszárezredbe A Nyikó-menti kis faluban, Tarcsafalván született 1804. január 10.-én, de olyan kutató is van, aki júniust ad meg születési hónapjaként. Nem paraszti sorból származott, mert családja az ősi székely primorok közül való – apja széki alkirálybíró és pénztárnok volt, aki a keresztúri gimnáziumban taníttatta a fiát, majd az ifjú János 1816-ban Kolozsváron, az Unitárius Kollégiumban tanult. Öten voltak testvérek, Elek bátyja főjegyző volt, Antal öccse katona, aki a Napóleon ellen vonuló huszárok között volt, de lovaglás közben pipája halálra sebezte, Dénes öccse pedig a Nyikó-mente egyik „helytartója" volt, erőszakos ember hírében állt. Három fiútestvére mellett volt egy húga, Anna. János Kolozsváron eminens tanuló volt, tanulmányai végeztével, 1825-ben belépett a hadseregbe, huszártiszt lett – katonáskodásának állomásairól, tevékenységéről azonban keveset tudunk, tíz év után, 1935-ben főhadnagyként szerelt le, közben Ausztriában és Olaszországban szolgált. A század harmincas éveiben olaszországi utazást tett, majd hazajött és Küsmödön gazdálkodott. Vidéki életmódjába azonban belefért az írás és az olvasás, kultúrembernek számított, illetve a feljegyzések szerint szerelmes lett Dénes öccse feleségébe – Pálffy Jánosnak azonban nem lett családja, gyermektelenül halt meg. Aki felelőtlennek tartotta Kossuthot Pálffy a negyvenes évek elején lépett be a közéletbe, az Erdélyi országgyűlés Küküllő vármegyei követe lett. Egyre többet járt Pestre, ahol a kor nagy alakjaival is megismerkedett, Batthyány Lajossal, Széchenyi Istvánnal – utóbbi akkora hatással volt rá, hogy egyik országgyűlési beszédében tartott az erdélyi gazdasági egyesület és egy erdélyi tudományos akadémia megalapítását is sürgette. Legtöbbet odahaza tartózkodott, Székelyföldön, de azt is tudjuk róla, hogy 1845. május közepe táján Kolozsváron találkozott Deák Ferenccel és Vörösmarty Mihállyal. 1848. március 25-án Pálffy János Székelyudvarhelyen az események élére állt. Megérkezett már a pesti események híre, s a dolgok itt is felgyorsultak: a május 2-án tartott udvarhelyi teljes székgyűlésen a felvonult tömeg „egyhangú lelkesedéssel" választotta meg Pálffy Jánost és ifj. gr. Bethlen Jánost követnek a kolozsvári országgyűlésbe, majd rövidesen a pesti országgyűlésbe kerül, illetve az uniós törvény szentesítése végett az országgyűlés őt és Weér Farkast küldte Innsbruckba V. Ferdinándhoz. Kossuth Lajos alakja mára annyira mitizálódott, hogy az utókor nem nagyon tesz fel kérdőjeleket tevékenységével kapcsolatosan – azonban kortársai igen, köztük Pálffy János. Habár Pálffyt hívták a forradalmi kormányba Kossuthék, ő ezt nem vállalta el, sőt a visszaemlékezéseiben felelőtlen politikusnak tartotta Kossuth Lajost, amiért a fegyveres harcba belerángatta a magyarokat. Az első felelős minisztériumban pénzügyi államtitkár és a képviselőház első alelnöke, a Honvédelmi Bizottmány tagja lett – ám 1849 elején, látva a súlyos belpolitikai, magyar-magyar csatározásokat, lemondott. „Kimondva röviden: nem érzem magamat azon helyzetben, hogy betölthetném e tisztemet, mellyel felruházni méltóztattak; azért méltóztassanak megengedni, hogy szintúgy az elnökségről, de mindenesetre a honvédelmi bizottmányi tagságból kilépjek." – mondta ekkor. Tüdőbaja is egyre súlyosbodott. Haynautól kapott kegyelmet A szabadságharc elbukásakor, a világosi fegyverletételt követően Kolozsváron tartózkodott, a részvétele miatt bujdosni kényszerült – ám néhány hónap múlva, októberben úgy döntött, hogy önként jelentkezik Haynaunál Pesten – bő fél év múlva, 1850. július 4-én halálra ítélték, de a „bresciai hiéna", a vészkorszak és a megtorlás idejének teljhatalmú ura megkegyelmezett neki. Ha ez nem történik meg, ma Pálffyra a forradalom sokadik mártírjaként emlékeznénk. Végül nem lett az, kényszerlakhelyet jelöltek ki számára, előbb Pesten, majd Sátoraljaújhelyen – csak 1856 őszén, mint súlyos tüdőbetegnek megengedték, hogy hazaköltözzön szülőfalujába, Tarcsafalvára. Végrendelete 1857. január 20-án kelt, abban vagyonát az Erdélyi Múzeumra hagyta. Egészsége nagyon megromlott és még ugyanazon év április 13-án, pontosan 160 évvel ezelőtt elhunyt. Udvarhelyszék egyik 19. századi politikusát sajnos elfeledte az utókor, a rendszerváltás után azonban jelent meg róla néhány cikk és tanulmány. 1999-ben Gidó Csaba és Fecső Zoltán történészek írták és állították össze az Udvarhelyszéki Országgyűlési Képviselők Arcképei című kiadványt, ebben jelent meg róla egy életrajz, illetve Biró Gábor festőművész portré-grafikája, amit cikkünk illusztrálására is felhasználtunk. Pálfy János fő műve a Magyarországi és erdélyi urak című munka, amit 1939-ben Kolozsváron az Erdélyi Magyar Szépmíves Céh jelentetett meg (sajtó alá rendezte Szabó T. Attila) – a két kötetes műből a székelyudvarhelyi Református Kollégium könyvtárában is van példány, benne Pálffy kézírásának reprodukciójával, a két kötet anyaga elolvasható. Erről Egyed Ákos, a kor kiváló ismerője a következőket írja róla: „...emlékirata nem kis mértékben járult hozzá a forradalom és a szabadságharc történeti képének kialakításához. Érdekes lenne összehasonlítani a forradalom idején elmondott beszédeit emlékiratának szövegével, ami valószínűleg jól szemléltetné azt, hogy egy nagy tehetségű, művelt, becsületes szándékú, nagy nemzeti célok szolgálatára vállalkozó politikus miként lett a nemzeti ideálokról lemondó békepárt híve, majd a forradalom szellemét több tekintetben torzító emlékírója." Katona Zoltán / Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2017. május 4.Strahl Zoltán, a hétköznapok hőseVannak sztárpolitikusaink, közíróink, ismert és népszerű közéleti szereplőink mindkét oldalon. Nevükre százak, ezrek vagy akár tízezrek mozdulnak meg. És ez jól is van így. Minden állampolgár egyéni felelőssége, hogy a gyalázkodó Dopemant tekinti példaképének vagy a Krisztus-szavú Papp Lajos professzort, Gyurcsányt vagy Orbánt, Károlyi Mihályt vagy Horthy Miklóst. Másrészt vannak a nemzetnek olyan elkötelezett, felkészült, cselekedni akaró és tudó tagjai, akik nem törekednek reflektorfényre, de akik konok kitartással teszik a dolgukat a maguk helyén: megkeresik az értelmes nemzetépítő feladatokat. Isten ments, hogy egyik kategóriát a másik ellenében játsszam ki, hiszen nagy szükség van mindkét típusú nemzetszolgálatra. Strahl Zoltán az utóbbiak közé tartozott. Bár, ha politikai pályára lép, ott is megállta volna a helyét az első vonalban. A kétezres évek legelején ismerkedtünk meg egy világhálós vitaoldalon. Saját néven jelentkezett be, nyílt sisakkal harcolt, vaslogikával, érvekkel, tényekkel, a nemzeti értékek és érdekek jegyében. Nem sok idő kellett hozzá, hogy személyesen is találkozzunk és életre szóló barátságot kössünk. Közvetlen közelről volt alkalmam figyelni, hogy egész élete a magyarság szolgálatáról szólt. Előbb a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnökeként szervezte a lehető legnagyobb odaadással a Magyar Szigetet, majd elnökségi társaival megalakították saját szervezetüket: az Egyesült Magyar Ifjúság szövetségesével, az Erdélyi Magyar Ifjakkal közösen a gyergyószéki EMI-tábort hívta életre. E tábor mindmáig a legfontosabb ifjúsági nemzeti rendezvény Erdélyben, ahol nem a pártokráciáról szólnak az előadások, hanem a nemzeti létérdekekről. Az EMI megannyi nemzeti kezdeményezés (Wass Albert felolvasó-maraton, Trianon filmvetítés-sorozat, könyvgyűjtés Kárpátalja számára stb.) mellett a gyergyóihoz hasonló tábort szervezett Kenderesen, Kaposváron, valamint a Délvidék különböző helyszínein Adától Zentagunarason át Magyarkanizsáig, míg a szerb hatóságok lehetetlenné tették tevékenységüket. Strahl Zoltán a legeslegjobbak egyike volt. Megfontolt, bölcs, szakmailag felkészült. Ritka éleslátással bírt, de ugyanakkor bátor is volt, egyenes, következetes. Végtelen jóság és jókedv sugárzott belőle, egyfajta realista optimizmus. Szerény is volt, talán túlságosan az. Úgy vélem, szerénysége miatt nem közölte a formális médiában politológiai elemzésnek is beillő, zárt körben vagy nyilvános vitafórumokon megfogalmazott eszmefuttatásait. S mindezt nemcsak most mondják el róla többtucatnyian vagy tán több százan, amikor méltósággal, sőt, derűvel viselt súlyos betegség után itt hagyott bennünket ebben az árnyékvilágban, hanem már életében így tekintettek rá ismerősei és barátai. A határozott értékelvek olykor merevvé teszik sokak gondolkodását. Strahl Zoltán világnézetében megvoltak a rögzített értékcsomók, ami azonban nem akadályozta meg abban, hogy nyitott legyen az új gondolatokra, hogy hagyja magát meggyőzni a józan érvek által. Ő azt a világlátást, azt az életfilozófiát képviselte, amit az irodalomban Wass Albert jelenített meg a legmarkánsabban, s amit a nagy író szavaival egy sorban így lehet megfogalmazni: töretlen hittel ember és magyar. E gondolkodásmód dogmamentes és nem viseli el a pártszemellenzőt. Nem az a kérdés, hogy melyik eszmei irányzat mit mond egy adott helyzetben, nem az a fontos, hogy az ember jó konzervatívnak tűnjön környezete szemében, az meg végképp mellékes, hogy melyik párt mit hirdet, hanem az a lényeg, hogy mi szolgálja a nemzet ügyét. Ő is azt vallotta Széchenyi Istvánnal, Gömbös Gyulával vagy épp a hajdani miniszterelnök konok bírálójával, Szabó Dezsővel közösen, amit ez utóbbi így fogalmazott meg: „csak maga iránt vannak kötelességei s minden történelmi helyzetben olyan iránnyal, ideológiával, olyan véleményagyarral küzdhet” a nemzetek versenyében, „amely abban a történelmi helyzetben a legkönnyebben, a legbiztosabban juttatja a legtartósabb győzelemhez.” Emléke kötelez. Akik ismerték, szerették, netán együtt harcoltak vele, példaként tekintettek rá eddig is. És ez a jövőben sem lesz másként. Mély hite, jellemessége, nemzeti elkötelezettsége, mindenkori cselekvőkészsége, fáradhatatlan ügyszolgálata egyszerre erkölcsi mérce és motivációs erőforrás. Nem közhelyes fordulat, hanem szikár tény: velünk marad. Örökre. Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2017. június 6.Jóvátételt a világtörténelem legnagyobb igazságtalanságáért (Trianoni megemlékezés)Itt az ideje, hogy a szomszédjaink, Európa vezetői kimondják, elismerjék és politikájuk igazodási pontjává tegyék, hogy a magyarság, a magyar nemzet Trianonnak áldozata, nem pedig előidézője, és nem az elkövetője – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Szarvason a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen. „Az nem járja, hogy Európa és a szomszédos államok vezetői csak annyit tudnak mondani erre a történelmi igazságtalanságra, hogy a magyaroknak ideje volna végre túllépniük a régi sérelmeken, hagyjuk ezeket a régi dolgokat” – fogalmazott a politikus a történelmi Magyarország közepét jelző szélmalom mellett elmondott beszédében. „A magyar sebek akkor fognak behegedni, ha nem nyitják fel újra meg újra. Ha a szomszédos államok vezetői és persze a közös Európa dolgában illetékes politikusok végre megértéssel és tisztelettel fordulnak a magyarok nemzeti érzékenysége felé. Ha végre megadják a tiszteletet minden magyar embernek” – mondta Lázár János. A miniszter utalt arra, hogy közeleg a trianoni békediktátum 100. évfordulója. „Ez pedig nem a felejtésre ok, mert mi nem felejtünk. Az évforduló arra ok, hogy végre rendezzük közös dolgainkat, hogy Magyarország és a magyarság jóvátételt, ha nem anyagi, hát legalább erkölcsi jóvátételt kapjon a világtörténelem legnagyobb igazságtalanságáért, aminek ez a nép a legnagyobb kárvallottja volt, és bizonyos értelemben a mai napig az is maradt” – hangoztatta. „Nem akarunk határrevíziót, és pláne nem etnikai feszültséget, újabb háborúkat Európában vagy bárhol a világban” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve: „Ez nem jelenti azt, hogy újabb száz évig eltűrjük a provokációkat, nemzeti érzékenységünk újabb és újabb megsértését, meggyalázását. Igenis, ma is mondhatjuk: igazságot Magyarországnak!” Babák Mihály, Szarvas polgármestere köszöntőjében attól óvott, hogy második Trianon következzen. A migrációs válságról beszélve arra hívta fel a figyelmet, hogy napjainkban ismét meg kell védenünk hazánkat, szülőföldünket. Zalai Mihály, a Békés megyei önkormányzat elnöke arról szólt, hogy 1919-ben a megszálló román csapatok valósággal kifosztották Békés megyét, és majdnem sikerült elérniük, hogy a román határ a Tiszáig terjedjen. Mint a Partiummal szomszédos megye vezetője azt hangsúlyozta: „Amíg itt élünk, addig felelősek vagyunk minden magyarért a Kárpát-medencében.” Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő azt emelte ki, hogy a határon túlra szakadt magyarság másképpen éli meg a mindennapokban a trianoni tragédiát és annak hatását, de óriási támasz számukra, hogy érzékelik: az anyaország velük van. Az Egyesült Államokban élő magyar közösségek is megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról. Chicagóban a Szent István király katolikus templomban a hagyományos Hősök napja-ünnepségen szentmisével, majd Trianonról szóló műsorral emlékeztek a helyi magyarok. Az ohiói Clevelandben a Lelkek érintése című koncert és előadás várta az érdeklődőket. New Brunswicban néptáncfesztivált tartottak, New York városában pedig előadást rendeztek a Magyar Házban. A New York-i Széchenyi István Társaság és a magyarországi Sárospatakról érkezett Magyar Ifjak a Nemzeti Közösségvállalásért Egyesület közös szervezésében tartott, Mert ez maradt című előadáson a magyar emigráció életérzéséről szóltak, s egyúttal 1956 hőseinek emlékét is megidézték. A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta és 1921. július 26-án a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a trianoni szerződést, amely kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A magyarság harmada – mintegy 3,2 millió ember – az új határokon túlra került. Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni szerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává. Az erről szóló törvény kimondta: „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, amelynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.” Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 12.Széchenyi-bál a Kálnoky-kastélybanÚj helyszín, a miklósvári Kálnoky-kastély adott otthont a huszonharmadik alkalommal megtartott Széchenyi-bálnak. A Mikes Kelemen Elméleti Líceum diáktanácsa által szervezett, szombat délutáni rangos eseményen közel kétszázan vettek részt. A kastély arisztokrata kisugárzásához illő, stílszerű viseletben jelentek meg a diákok, tanárok, szülők, meghívottak. Az összkép tökéletesen idézte a gróf Széchenyi István emlékére rendezett, a reformkor utáni Magyarország fényes táncmulatságainak hangulatát. A bálban a zenét a Plugor Sándor Művészeti Líceum vonósegyüttese biztosította. Pontban hat órakor oldották el a kastélykert gesztenyesétányának selyem zárszalagját, a vendégek hosszú sorban vonultak az épület elé, mindnyájukat személy szerint jelentette be a hopmester. A bál „szabályzata” szerint fantázianeveket kellett választaniuk a résztvevőknek, rengeteg volt a német, francia, angol, orosz nevű főnemes, kevesebben képviselték a magyar arisztokrata családokat. A vendégeket gróf Kálnoky fogadta nejével, Annával és fiával, Miklóssal. A gróf rokonaiként köszöntötte a bálozókat. „Nagyon boldog vagyok, hogy a felújított miklósvári kastély épp a háromszéki fiatalok által rendezett bál helyszínévé vált” – mondotta Kálnoky gróf, jó mulatást kívánva mindenkinek. Kis Imre főtanfelügyelő a bál fővédnökeként első alkalommal vett részt a színpompás eseményen. „Ez a rendezvény híd a múlt, a jelen és a jövő között. A reformkor nagystílű, fényűző, de ugyanakkor szép és gazdag világát a jelenben kell megörökítenünk és megélnünk ahhoz, hogy a jövőben utódaink hasonlóképpen tudják ünnepelni” – mondta köszöntőbeszédében. A Mikes-líceum igazgatója, Már István a bál történetét vázolta. A kilencvenes évek elején indult a mozgalom, az ötlet a ma már Magyarországon élő Daragics Éva történelem szakos tanárnőé. Az első bált az iskola dísztermében tartották, majd a megyei könyvtár Gábor Áron Termében, az árkosi Szentkereszty-kastélyban, a zabolai Mikes-kastélyban, most pedig a miklósvári Kálnoky-kastély ad helyet a rendezvénynek. Daragics Éva üdvözlőlevelét is felolvasta az igazgató. „A célom az volt, hogy a mi kis székely miliőnkben is legyen egy polgári esemény, ahol mindenki nemcsak jól érzi magát, hanem megismerkedik egy korszakkal, erkölcsi és viselkedési normáival” – tolmácsolta Daragics Éva üzenetét. A diáktanács vezetője, Konrád András László köszönetet mondott diákoknak, tanároknak, az igazgatóságnak, támogatóknak, mindenkinek, aki valamivel hozzájárult az esemény megvalósításához. Időközben a kastélyhoz érkezett gróf Széchenyi István megtestesítője, Dimény Árpád Bernád. A pókerhez sok szerencsét, a tánchoz kedvet, az egész eseményhez szép időtöltést kívánt szűkszavú beszédében, majd ahogyan érkezett, ugyanolyan gyorsan el is tűnt a bálozók forgatagában. A díszbeszédek után került sor a nyitó táncra, a kastély előtti rögtönzött parketten nyolc pár mutatta be, fellépésüket vastapssal jutalmazta a közönség. Számos szórakozási lehetőséget biztosítottak a szervezők a jelenlévőknek. A svédasztalos vacsora után megnyílt a kaszinó, azonnal elfoglaltak minden széket a pókerasztal körül, az urak semmit nem kímélve csapkodták a lapokat. Volt, aki hosszú órákon át bírta, más rövid idő alatt kiürítette pénztárcáját, távozott az asztaltól. Lehetett sakkozni, römizni, más társasjátékokat játszani. Időközben – a bálokban meg nem szokott történésként – Magyarósi Imola művészettörténész vetített képes előadásban mutatta be a Kálnoky-kastély történelmét, felújításának mozzanatait. Az est legvártabb eseménye a bálkirálynő-választás volt. Öt jelölt szállt versenybe: Tribel Renáta, Serbán Andrea, Simon Edith, Dundler Kata és Fazakas Noémi. Bemutatkozásuk, a párjukkal való tánc után Fazakas Noémi vihette el a koronát. A férfiak megmérettetésére csupán ketten jelentkeztek. Szilágyi Áronnak és Máthé Attilának kvízkérdésekre kellett válaszolnia, majd tánctudásukat is bemutathatták. A párbajból Máthé került ki győztesen. Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. július 15.A tusványosi gondolatiság megtartóereje (Beszélgetés Németh Zsolttal, Tusványos egyik alapító atyjával)Tusványos egyik alapítója, Németh Zsolt minden évben kellemes izgalommal várja a szabadegyetem és diáktábor közeledtét. A politikussal kockázatokról és elvárásokról, valamint az RMDSZ-nek a magyar–magyar párbeszéd világába való visszatérési kísérletéről egyaránt beszélgettünk. – Huszonhét év után milyen érzés hatalmasodik el önön az évnek ebben a szakaszában: jaj, Istenem, megint itt van, vagy hála Istennek újra itt van Tusványos? – Inkább egy harmadik érzés vesz erőt rajtam, főleg azért, mert Tusványos munkával is jár, itt még nem annyira a szabadságot várja az ember. Olyasfajta izgalom, hogy az éppen soros rendezvénynek sikerül-e felnőnie ahhoz az elváráshoz, amely a Kárpát-medencében övezi ezt a tábort. A fellépés előtt álló színész hangulatához hasonlíthatnám ilyenkor az emelkedett adrenalinszint által befolyásolt lelkiállapotomat. – A különböző események rendezői leginkább az utolsó utáni napot várják, amikor már túl vannak a nehezén. Ön mikor szokott megnyugodni, hogy na, ez is megvan? – Ebben én sem különbözöm a szervezők többségétől, a vasárnap reggelt szeretem leginkább, amikor kijelenthetjük, hogy különösebb „balesetek” nélkül megúsztuk ezt a hetet. Mert a legfontosabb Tusványos esetében is az, hogy elkerüljük a tömegrendezvényekre jellemző kockázatokat. Sajnos, voltak már nekünk is súlyosabb baleseteink, de hála Istennek azt azért sikerült elkerülnünk, hogy erről legyen ismert Tusványos, és ez az elvárás most is a legfontosabbak között szerepel. – A tábor eszmei tartalmának, a beszélgetéseken felmerülő témák minőségének és mélységének biztosítása is lehet „kockázati tényező”, hiszen bő negyedszázad után egyre nehezebb újra feltalálni a spanyolviaszt. – Az ilyesfajta kockázatok elkerülésében sokat „segít” nekünk, hogy bizonytalan világban élünk. Különösen az elmúlt néhány esztendőben tapasztalhatjuk, hogy a rendszerváltozást követő adottságok meghatározó változáson mennek keresztül, és nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy újfajta helyzet kezd kialakulni a világ, Európa, a térség politikájában, de a nemzetpolitikában is. E vonatkozások természetesen nem függetleníthetők egymástól, nem tekinthetünk el ezek dominóhatásától. Úgy érzem, idén is sikerült jó jelszót találnunk – Tusványos, a biztos pont –, hiszen nagy szükségünk van arra, hogy újabb bizonyosságokat nyerjünk ebben a változó világban. Ennek a tábornak amúgy is mindig az volt a feladata, hogy ne csak kullogjon az események után, hanem próbálja meg körvonalazni a belátható jövőt. Ez a jelmondat azt az önbizalmat sugallja, hogy a magyar politika, mi, akik Tusványoson összegyűlünk, képesek vagyunk a helyzet objektív felmérésére, reális megoldások megtalálására. – A közelmúltbeli néhány évben valóban elhangzott itt néhány olyan „prófécia”, amelyet aztán visszaigazolt a történelem. Az idei táborra tervezett témák milyen terveknek, vízióknak igyekeznek megágyazni? – A legfontosabb talán az, hogy a saját lábunkra kell állnunk nekünk, magyaroknak, közép-európai polgároknak, egyéneknek. A szuverenitás fogalmának felértékelődésekor leginkább nem jogfilozófiai elvről van szó, vagy az Európai Unió reformjának politikai-filozófiai gondolatrendszeréről, hanem arról, hogy meg kell találnunk a nekünk szóló, számunkra legfontosabb válaszokat. Az erdélyi magyarság számára is lényeges, hogy egy saját útját járó országra, nemzeti közösségre támaszkodhat. Ha ebben képesek leszünk közös nevezőt kialakítani, annak mindannyian a haszonélvezői leszünk. Ha továbbra is képesek leszünk arra, hogy ne a feltétlen alkalmazkodás, hanem a reális helyzetértékelésen alapuló önálló, szuverén döntés jellemezzen bennünket, van esélyünk a talpon maradásra. – Melyik számít az ön számára a táboralapítás legnagyobb, örök érvényű történetének? – Egészen a forrásig érdemes visszamenni, addig a hosszú éjszakáig, amelyen megszületett a szabadegyetem gondolata. 1989. december 29-én egy kézdivásárhelyi tömbházlakásban hajnalba nyúlóan terveztük a jövőt, tele voltunk reménnyel és tenni akarással, amelynek folytatásaként másnap egy közös nyilatkozatot, Európa fiataljaihoz címzett felhívást is aláírtunk. Az idei tábornyitás hétfőjén egy veterántalálkozót készülünk tartani, amelyen reményeink szerint mi, aláírók valamennyien jelen leszünk: Török Sándor későbbi kézdivásárhelyi polgármester, David Campanale, a BBC újságírója, Szabó Miklós gyerekorvos és jómagam. Nagy öröm számomra, hogy annak az éjszakának a hangulata, elhatározása, cselekvése azt eredményezte, hogy továbbra is együtt vagyunk, mindazok, akik annak a gondolatnak a jegyében elindultunk. Ami nem jelenti azt, hogy közben ne veszítettünk volna illúziókat, hajszálakat, ne gömbölyödtünk volna ki, ne változott volna meg sok minden bennünk és körülöttünk. Az azonban nem kérdőjelezhető meg, hogy a cél felé haladunk, amelyet végső soron úgy fogalmazhatunk meg, mint a nemzetegyesítés programját. Olyan cél, amelyhez egyre közelebb kerülünk. – A korábbi években tapasztalt intézményi távolmaradás után az RMDSZ idén visszatérni látszik a tábor programjába. Keressünk ebben valamilyen üzenetet, vagy egyszerűen csak kiforrotta magából az idő? – Két megjegyzést mindenképpen fontosnak tartok ebben a témában. Az egyik, hogy a tábor szervezőinek szándéka mindig is az erdélyi magyarságon belüli párbeszéd elősegítése, szorgalmazása volt. Sosem pártpolitikát folytattunk, mivel a nemzetpolitika nem rendelhető ez alá, és ez akkor is igaz, ha nem mindig sikerült megfelelni a kitűzött célnak. Ugyanakkor csak a vak nem látja, hogy változnak az RMDSZ-en belüli erőviszonyok, a nemzetpolitikán belüli viszonyrendszerek is. Úgy tűnik, akik a kezdetektől fogva a tusványosi gondolatiság jegyében politizáltak az RMDSZ-ben – elsősorban a székelyföldi fiatal politikai nemzedékre hegyezném ki a figyelmet –, megerősödtek a szervezeten belül, a befolyásuk növekedésének is betudható, hogy az RMDSZ visszatérni látszik Tusványosra. Nagypolitikai értelemben pedig nem mellékes, hogy az utóbbi időben sikerült választ találni az anyaország és az erdélyi magyarság közötti fontos nemzetpolitikai dilemmákra. A meghatározó szereplők közötti együttműködés jelentősége felértékelődött, megerősödött a próbáljuk megérteni a másik szempontjait típusú megfontolás. Ugyanakkor örülök, hogy véget érni látszik az az időszak, amikor a magyar–román viszonyt a süketek párbeszéde jellemezte, meggyőződésem, hogy elmozdultunk a holtpontról. A közelmúlt magyarellenes kirohanásai ellenére is érzékelem a jelenlegi román politikában azokat a lehetőségeket, amelyek visszavezethetnek bennünket az értelmes párbeszéd útjára. – Erdélyi országjárása sokakban felkeltette az érdeklődést az elcsatolt területek iránt. Tudatos „népnevelésnek” szánta? – Nem volt abban ilyenfajta tudatosság, a csángóság iránti rajongásom például egyszer még Romániából való, örökre szóló kitiltással is járt. 1985-ben hiába próbált figyelmeztetni Kallós Zoli bácsi, hogy ne menjünk Moldvába, mert erősen harapnak a szekusok, nem fogadtunk szót neki, így kerültem tiltólistára. 1989. december 22-én viszont elsőkként találtunk rá Szilágymenyőn Tőkés Lászlóra, a régi családi barátra, hiszen az ő édesapja az én ugyancsak református lelkész apámmal volt jó barát. Azt követően indult el Erdély anyaországiak általi újrafelfedezése, a nemzeti integráció folyamata. Ha van valami, ami az elmúlt 28 esztendőben meghatározta és egyfajta kontinuitásként jellemezte a Fideszt – és ez már aligha fog megváltozni a belátható politikai jövőben –, akkor ez a rácsodálkozás volt a magyarság, a nemzeti összetartozás erejére, a nemzetegyesítés jelentőségére. És én hálás vagyok, hogy ebben részt vehettem. – A magyarság, a csángóság iránti régi keletű érdeklődése mostanában művészeti kiállítások formáját is ölti. A nemzetépítés újabb dimenziója? – A nemzeti összetartozás jelensége rendkívül szerteágazó. Jómagam részben politikus vagyok, részben viszont érdeklődő értelmiségi, aki a nemzeti identitás kulturális szövetére is érzékenyen reagál. Nagyon ígéretesnek tartom, hogy létrejöttek azok a nemzeti alapintézmények, amelyek tudomány, kultúra, oktatás megkerülhetetlenségét szolgálják. Az én részben örökölt, részben felvállalt művészet iránti érdeklődésem fontos, a családunk pedig jelentős képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkezik, amelynek bemutatásával is érdemesnek találtam bizonyítani, milyen erősek az összetartozásunk szálai. A tavalyi Transzcendencia című kiállítás után idén Antal Imre csángó festő műveit állítjuk ki Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban, egy egészen egyedülálló életművet, amelyet méltatlanul kevéssé ismerünk. És a sorozatnak lehetnek még újabb állomásai. NÉMETH ZSOLT Politikus, közgazdász, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik alapítója. Budapesten született 1963. október 14-én, 1982-ben érettségizett a budapesti Radnóti Miklós Gimnáziumban, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy–szociológia szakán diplomázott 1987-ben, majd politikatudományt hallgatott az oxfordi St. Antony’s College-ben. A Fidesz egyik alapító tagja, 1989 és 1993 között kis megszakítással az országos választmány tagja, 1995 és 2003 között a párt egyik alelnöke. 1990 óta országgyűlési képviselő. 1998 és 2002 között, valamint 2010-től a magyar külügyminisztérium politikai, majd parlamenti államtitkára. 2002 és 2010 között az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. 1995-től a Széchenyi István Szakkollégiumi Egyesület elnöke, az Erdélyi Gyülekezet főgondnoka, majd tiszteletbeli főgondnoka, a Windsor Klub igazgatótanácsának tagja, a Magyar Új Atlanti Kezdeményezés alelnöke, 1999 óta a Johannita Lovagrend tagja. Beszédeit, cikkeit tartalmazó könyve Magyar kibontakozás címmel jelent meg 2002-ben. A Hitünkből értékek következnek című, 2016-ban megjelent két kötet a 2002 és 2014 közötti beszédeiből, interjúiból és írásaiból válogat. Nős, három gyermek édesapja. Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. augusztus 20.Nemzeti konzultációt indítanak TrianonrólVecsésen, a trianoni országcsonkítást megjelenítő székely kapu körül kialakított történelmi emlékhelyen mondott Szent István-napi ünnepi beszédében, Patrubány Miklós bejelentette, hogy idén ősszel a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság számos más, nemzetben gondolkodó szervezettel karöltve nemzeti konzultációt indít Trianonról, amelynek során a ma élő magyar nemzedék millióinak kérik ki álláspontját az 1920. június 4-én Versailles-ban meghozott békediktátumról, a magyarságot máig sújtó nemzetgyilkossági kísérletről. Szent István napján Vecsésen a magyar történelem újabb négy nagy személyiségének avatta fel mellszobrát a történelmi emlékhelyet kialakító, v. Hompoth Zoltán vezette Orbán Balázs Erdélyi Kör. A ma megörökítettek: Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem, Kossuth Lajos és gróf Széchenyi István. Ezzel – Atilla, Csaba, Árpád, Szent István, Szent László és IV. Béla után – tízre emelkedett történelmünk Vecsésen köztéri szoborral megörökített nagyjainak száma. A magyar keresztény állam alapításának ünnepére időzített szoboravatás ünnepi szónoka Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke volt. Patrubány Miklós külön-külön méltatta a most leleplezésre kerülő szobrokkal megörökített személyiségek mindegyikét, és fontosnak tartotta Szent István személyén túl a magyar államalapításban meghatározó szerepet játszó Árpád nagyfejedelemnek és elődjének, Atillának a méltatását is. A hely szelleméhez igazodva, az MVSZ elnöke a trianoni nemzet- és országcsonkítást tette beszédének politikai súlypontjává, és bejelentette, hogy a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság elnökségének előző napi közös ülésén meghozott határozata szerint a két szervezet októberben nemzeti konzultációt indít Trianonról. (MVSZ-közlemény) Erdély.ma 2017. augusztus 21.Helyettes államtitkár: fontos a diaszpóra erősítéseA magyar identitás megőrzése érdekében fontos a diaszpóra erősítése, az ott élő, magyar nyelvet és kultúrát oktatók segítése - hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára hétfőn Győrben, a nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók 16. továbbképzésének nyitó napján a Széchenyi István Egyetemen. Szilágyi Péter elmondta: míg 2009-ben 9,1 milliárd forintot fordított nemzetpolitikára az akkori kormány, addig 2016-ban a nemzetpolitikai államtitkárság 73 milliárd forintot szánt erre a célra, ami kormányzati szinten megközelítette a százmilliárd forintot. A források 2017-ben és 2018-ban is nőnek. Világszerte összesen 212, magyar nyelvet és kultúrát vasárnapi iskolában oktató intézményről tud az államtitkárság, a legtöbb Észak-Amerikában és Nyugat-Európában működik. Idén tavasszal az államtitkárság kérdőívet küldött az intézményeknek; ezeket eddig 113 iskola küldte vissza, ahol összesen ötezer gyermekkel foglalkoznak. A felmérés szerint az iskolák 58 százaléka nem önállóan bejegyzett szervezetként működik, 85 százaléka pedig nem tagja semmilyen pedagógusszervezetnek és kevesebb mint fele rendelkezik oktatási tervvel. Igény mutatkozik tárgyi eszközök biztosítására, módszertani képzésekre és egyéb kulturális programok támogatására, mert az iskolák 62 százaléka semmilyen támogatást nem kap attól az országtól, amelyikben működik - mondta Szilágyi Péter. Hangsúlyozta, hogy az eredmények alapján az államtitkárság kidolgoz egy fejlesztési koncepciót, jövőre pedig pályázati programok keretében a jogi személyiséggel rendelkező intézmények igényelhetnek támogatásokat. A fejlesztési koncepció várhatóan a Magyar Diaszpóra Tanács november 9-10-i ülésére készül el. A nemzeti regiszter weboldalon pedig a hétvégi magyar iskolák tájékoztatókat, tananyagokat és háttéranyagokat tölthetnek le. A helyettes államtitkár kiemelte: nincs pontos statisztika arról, hogy világszerte hányan vallják magukat magyarnak, de egy 2011-es felmérés szerint Észak-Amerikában 2 millióan, Németországban pedig 178 ezren. A valós adat ennél nagyobb is lehet - fűzte hozzá. A kormány ezért 2013-ban elindította a Kőrösi Csoma Sándor-programot, amelynek keretében tavaly száz, idén szeptembertől pedig 115 Kárpát-medencei fiatal kerül a diaszpórában működő magyar szervezetekhez. A Rákóczi Szövetség több száz millió forintból táboroztat Magyarországon külhoni fiatalokat: 2016 szeptembere és idén június között 650 a diaszpórából érkező és 1850 a Kárpát-medencei szórványban élő diákot táboroztattak. A Mikes Kelemen-program keretében a kormány rendezett módon szeretné összegyűjteni a diaszpórában élő magyarok könyvtári örökségét. Eddig 120 ezer tételt katalogizáltak. A tematikus emlékévek hirdetésével - mint a tavalyi Márton Áron-év vagy az idei Szent László-év - pedig a magyar identitás erősítését szeretnék elősegíteni - folytatta. Szilágyi Péter beszélt arról is, hogy a diaszpórára vonatkozó fejlesztési tervet tavaly fogadta el a kormány; négy stratégiai irányt jelöltek meg: az oktatásfejlesztést, a gazdasági együttműködés erősítését, a diaszpóra megerősítését és egy emigrációs és diaszpóraközpont létrehozását. A diaszpóraközpontban tudásteret és kiállítóteret is létrehoz a kormány. Közölte: az állampolgársági esküt eddig több mint 845 ezren tették le, 2018. november 9-re pedig meglesz az egymilliomodik eskütétel is. A nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók 16. továbbképzésének 11. alkalommal ad otthont Győr. Augusztus 26-ig szakmódszertani előadásokon, személyiségfejlesztő tréningeken és kreatív csoportunkákon vesznek részt, de a kétnyelvűség elméletével és gyakorlatával, valamint a fenntarthatóság pedagógiájával is ismerkednek az oktatók. A továbbképzésen idén tíz országból 28-an vesznek részt. A legtöbben Ausztriából és Argentínából, de Spanyolországból, Ausztráliából, Kanadából és Lengyelországból is érkeztek magyar nyelvet tanítók. (MTI) 2017. augusztus 21.Tartalmas ünnep Szent István király tiszteletéreSzent István királyra emlékezhetett a Brassó megyei magyar közösség augusztus 19-én és 20-án. Az első magyar király tiszteletére idén több újdonsággal szolgáltak a szervezők: kétnapos programot terveztek az eddigi egy helyett, első alkalommal került sor ökumenikus kenyéráldásra, továbbá a hagyományos program kiegészült egy modern előadással, illetve idén szerveztek először Szent István-napi ünnepséget augusztus 20-án. Ünnepi szentmisén emlékeztek augusztus 19-én a Brassó-Belvárosi Szent Péter és Pál Római Katolikus Templomban. A misét Birton Róbert-Attila segédlelkész és Farkas Ervin, a Jézus Szent Szíve plébánia segédlelkésze tartották, akik az egyetemesen elismert szent király által vallott értékeket emelték ki. A megemlékezés az idén újdonságnak számító ökumenikus kenyéráldással folytatódott a főgimnázium udvarán található Széchenyi István emléktáblánál, ahol Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök, illetve Ambrus Izabella, a Brassó megyei magyarok parlamenti képviselője mondott köszöntőt. „Augusztus 20. a hálaadás, az öröm ünnepe, mivel az új kenyér megszentelése is ekkor történik. Jó alkalom arra, hogy hitünket megerősítsük: azt a hitet, amelyre alapozhatunk a közösség- és jövőépítésben. Ma hálát adhatunk a kenyérért, a mindennapi betevőért, hiszen ez biztonságot ad emberi létünkhöz.” – mondta el Ambrus Izabella. Az ökuménia jegyében Bálint László és Ménessy Miklós református lelkészek, Szász Ferenc unitárius lelkész, Birton Róbert és Farkas Ervin katolikus segédlelkészek áldották meg az új kenyeret, amelyből a résztvevők kostolót kaptak. A Három szín című verset szavalta el Pál Imre bácsi, aki kitartóan elviszi minden magyar nemzeti ünnepre saját készítésű magyar zászlóját. Folytatásként az RMDSZ, az Áprily Lajos Főgimnázium, a Brassói Turista Egyesület, a Történelmi Vitézi Rend Négyfalusi osztályának képviselői helyeztek el koszorúkat tiszteletük jeléül Széchenyi István emléktáblánál. Végül a magyar és székely himnusz eléneklésében közreműködött a Brassói Magyar Dalárda. Az augusztus 19-ei program zárásaként Marosán Csaba, kolozsvári színművész mutatta be Arany János születésének 200. évfordulójára készített műsorát az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében. Különleges előadásán úgy vezette végig a közönséget Arany életútján, hogy egy eddig ismeretlenebb, derűsebb, humorosabb arcát villantotta fel, így volt nevetés, közös szavalás és interaktív közönségkérdések is. Végül a kolozsvári színművész ajánlásával levetítették a Szent László legenda című rövidfilmet, amely szabadon megtekinthető a Youtube online videókezelő oldalon, a Kolozsvári Magyar Napok csatornán. Augusztus 20-án, az első Szent István-napi ünnepségen Kovács Attila, megyei RMDSZ-elnök köszönötte a több mint 150 személyes közönséget. Öt kiemelkedő személyiség, Szent István király, Szent László király, Arany János költő, Áprily Lajos, Brassóban született költő és Lendvay Éva, tavaly elhunyt brassói magyar költő kapcsán kiemelte, hogy ahogyan ők, mi is mind alakítjuk jelenünket, értéket teremtve a saját jelenünkben és környezetünkben. Továbbá kifejtette: „köztünk, Brassó megyei magyarok közt is vannak értékteremtő munkát vállaló személyek, akikre oda kell tudnunk figyelni. Mindennek a lényege az odafigyelés. Úgy gondolom, hogy ma, amikor az ünnepség a helyiekről szól a helyi magyar közösségnek, együtt figyelünk oda egymásra, értékeinkre, értékteremtő személyiségeinkre. A figyelem gondoskodás, törődés, közvetett módon pedig a közösségünk fennmaradását is jelentheti.” A közösségépítő munkáért való hála jeléül tizenegy díjat vehettek át Brassó megyei szervezetek képviselői. Olyan személyek ők, akik szinte függő módjára vállalnak felelősséget a magyar kultúráért, oktatásért, a magyar gyerekekért, a hagyományokért, a műemlékekért, a magyar nyelvért, a magyar médiáért. A Brassó megyei magyar közössért díjat Kovács Attila átadta a 105-ös Szemlér Ferenc Cserkészcsapatnak – a díjat átvette Szőcs József, az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesületnek – a díjat átvette Házy Eszter, az Áprily Lajos Főgimnáziumnak – a díjat átvette Antal Annamária iskolaigazgató és Petki Pál, volt igazgató, a Barcasági Csángó Alapítványnak – a díjat átvette Gócza István, a Brassai Magyar Adásnak – a díjat átvette Bálint Ferenc, a Brassói Erdélyi Kárpát Egyesületnek – a díjat átvette Kovács Lehel és Szász Ágnes, a Brassói Lapok Alapítványnak – a díjat átvette Ambrus Attila, a Brassói Magyar Dalárdának – a díjat átvette Varga Pál és Imre Zsuzsa, a Felfalusi Kovács Antal Alapítványnak – a díjat átvette Dobolyi István, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaságnak – a díjat átvette Szente László, a Reiff István-Búzavirág Alapítványnak – a díjat átvette Reiff Zsuzsa. A díjátadó után kezdődött a kulturális műsor, amely keretein belül helyi fellépők, fiatal tehetségek ünnepi előadását tekinthette meg a közönség. Bodor Anita, 12-es tanuló különleges átéléssel szavalta el Sík Sándor Szent István-himnusz című versét, majd Boldi Tihamér és Ferencz Nagy Zoltán, 10-es tanulók olvasták fel Szent István király Imre herceghez írt intelmeit. Páll Beatrice egyetemista önállóan készült az ünnepre az általa választott éneksorral, a nézők egy fiatal tehetséget láthattak a színpadon. Az egyedi mozgásukról és hangzásukról ismert Tatrangi Boricások táncelőadásával folytatódott a műsor, majd egyperces csenddel emlékeztek a nemrégiben elhunyt boricás fiatalra, Váncsa Zsoltra. Végül, az ünnepi program méltó zárásaként a nagy múltra visszatekintő Búzavirág Néptáncegyüttes mutatta be zenés és táncos műsorát. Dicséret illet minden közreműködőt, akinek köszönhetően tartalmas, színvonalas megemlékezésen és ünnepségen vehetett részt a helyi magyar közösség. Az esemény főtámogatója az RMDSZ – Communitas Alapítvány, szervezője a Brassó Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács. brasso.rmdsz.ro 2017. augusztus 25.POTÁPI: NEM MINDEGY, HOGY A MAGYARSÁGOT MEGŐRIZZÜK, VAGY LEMONDUNK RÓLATizenöt-tizenhat millió magyar él a világban, ezért nem mindegy, hogy megőrizzük, vagy lemondunk magyarságunkról – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Győrben, a nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók 16. továbbképzésének záró napján a Széchenyi István Egyetemen. Potápi Árpád János elmondta, hogy Magyarországon kívül a Kárpát-medencében 2,5, s a diaszpórában is csaknem ennyi magyar él. A kormány ezért döntött 2010 után a nemzetpolitika megújításáról. Hozzátette: a magyarság megítélése is megváltozott az elmúlt tíz évben. A diaszpóra magyarsága becsülettel dolgozik, ők szorgalmas emberek, „ha akarják, ha nem, Magyarország nagykövetei, rajtuk keresztül ítélnek meg bennünket is” – mondta. Emlékeztetett arra, hogy a világban 212, magyar nyelvet és kultúrát vasárnapi iskolában oktató intézmény működik. A cél az lenne, hogy ezeket az iskolákat egy rendszerbe tömörítsék. Egy elképzelés szerint azokat a hétvégi iskolákat, ahol nagyobb létszámban tanulnak gyermekek, olyan módon erősítenék meg, hogy az a magyar és az adott ország törvényeinek is megfeleljen, akkreditált általános vagy középiskolai formában. Ezek az iskolák egyfajta centrumként működnének majd: magyarul vagy két nyelven tanítanák a gyermekeket, s olyan bizonyítványt adnának ki, amelyekkel Magyarországon is folytatni lehetne a tanulmányokat. Ezekbe a centrumokba kapcsolnák be a kisebb, alacsonyabb létszámú hétvégi iskolákat. Nagyobb létszámú hétvégi iskola működik egyebek mellett Sao Paulóban, Torontóban, Bécsben és Londonban. Az államtitkár hozzátette: ez rendkívül nagy feladat, a tervek pedig egyelőre gondolati szinten fogalmazódtak meg. Potápi Árpád János kiemelte a diaszpórában hétvégenként magyar nyelvet és kultúrát tanítók áldozatos munkáját, mert legtöbbjük önkéntesen, idejüket és energiájukat felhasználva adja át tudását, ezáltal a magyar öntudatot. A nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók továbbképzését az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége szervezi. A 16. rendezvénynek 11. alkalommal adott otthont a győri egyetem Apáczai Csere János Kara. A programokon idén tíz országból 28-an vettek részt. A legtöbben Ausztriából és Argentínából, de Spanyolországból, Ausztráliából, Kanadából és Lengyelországból is érkeztek magyar nyelvet tanítók. Augusztus 21. óta szakmódszertani előadásokon, személyiségfejlesztő tréningeken és kreatív csoportunkákon vettek részt, de a kétnyelvűség elméletével és gyakorlatával, valamint a fenntarthatóság pedagógiájával is ismerkedtek az oktatók. MTI; magyaridok.hu 2017. szeptember 19.A háromszor avatott, kétszer menekített szobor ünnepeHáromszor helyezték talapzatára, közben kétszer kellett menekíteni a világ 5., Erdély és Partium első Kossuth szobrát, mely Bihardiószegen áll. Vasárnap a harmadik avatás 15. évfordulója apropóján sok minden szóba került történelemről, politikáról, az állandó változásban lévő múltról. Mintha csak a sötét esőfelhőket akarta volna eloszlatni, úgy csengett-bongott vasárnap délelőtt a bihardiószegi református templom harangszava, amikor a Kossuth-ünnepségre hívott. Ha nem is tudtam volna, mi az összejövetel célja, már akkor is”gyanús” lett volna, hogy a templom melletti Kossuth Lajos szoborral “valami történt”, még autóból nézve is jól láthatóan (mint később kiderült, megújíttatták). Aztán sorban mindenre fény derült, ahogyan haladt előre a megemlékező ünnepség, melyet abból az alkalomból szervezett a helyi Zichy Gazdakör és a Partium Alapítvány, hogy 215 éve született Kossuth Lajos, diószegi szobra pedig 15 éve került újra a helyére. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki püspök volt az igehirdető, aki a meggyógyított vak ember példázatán keresztül arról beszélt, hogy “van ártatlan szenvedés”, amikor nem értjük, hogy egy egyént vagy akár egy nemeztet is miért súlyt büntetés. A válasz: bármilyen nehéz helyzetben is tudni kell dicsőíteni az Urat, mert az ártatlan szenvedőnek is van jövője, van kinyújtott kéz, amit megfoghat. Az egyházközség kórusának szolgálata is elhangzott közben, majd Bara László helyi lelkész köszönte meg a püspöki szolgálatot, illetve köszöntötte a vendéglátó és a más felekezetekhez tartozó híveket, a hagyományőrzőket, kórusokat és a vendégeket: Markó Béla költőt, Pásztor Sándor MT-elnököt, Lakatos Péter számvevőszéki tanácsost, korábbi képviselőt, az esemény ötletgazdáját, dr. Földes Bélát, a Partium Alapítvány elnökét, Biró Rozália képviselőt, majd az időközben megérkezett Cseke Attila szenátort, illetve Mados Attila polgármestert. “Valami nagy dolog” Felelevenítette: 15 éve éppen segédlelkész volt Diószegen Gellért Gyula tiszteletes mellett, így közvetlenül vannak emlékei az akkor szoborújraállítást kísérő “mérhetetlen lelkesedésről és büszkeségről”. Érezhető volt, hogy “valami nagy dolog” történt akkor Diószegen, ám az elmúlt másfél évtizedben a helyiek hozzászoktak a szobor látványához. Manapság halljuk-e még Kossuth nótában megfogalmazott üzenetét, odaállunk-e még a regimentbe? – tette fel a kérdést Bara László, a választ is megadva: a magyar és keresztény szabadság érdekében halljuk meg! A következőben Markó Béla költő mondott beszédet, aki 15 évvel korábban is szónok volt, akkor az RMDSZ szövetségi elnökeként. Mint fogalmazott, Biharba mindig szívesen jön, mert tenni akarást és optimizmust tapasztal, mint például Diószegen, mely 1896-ban és 2002-ben is élen járt szoborállításával. Visszaemlékezett, hogy 15 éve bizakodóbb időket éltünk, Erdély arca kezdett átalakulni, ám mifelénk a múlt is állandó változásban van. Eközben a diószegi szoborállítás egy jel volt: lehetne másként, lehetne tisztelni, hogy mindenkinek joga van a múltjához! Akkoriban zajlottak a viták az aradi szabadságszoborról, mely 2004-ben aztán kikerült a Tűzoltó térre. Bár reménykedtünk benne, ezzel nem fejeződött be “a szobrok harca”, újrakezdődtek a tábla-lefestések, iskolabezárások, zászlóvételek, a demokratikus kibontakozás megtorpant. “Kinek volt igaza?” A József Attila-díjas költő kitért a román egyesülés jövőre esedékes megünneplésére is. Miközben újra nemzetállamok épülnek Európában, Románia letagad-e majd bennünket, mint létező kisebbséget, vagy egy közös hazát ünnepel? – tette fel (a sokak számár valóban költőinek hangzott) kérdést. Visszatérve a diószegiek úttörő szerepére (a világon az 5., Erdélyben és a Partiumban az első Kossuth-szobor volt az övék 1896-ban – szerz. megj.), kifejtette: a kiegyezéskor Kossuth nem értett egyet Deák Ferenccel, miközben utóbbi egy kiemelkedő fejlődéshez vezette ezáltal Magyarországot, minek eredményei jórészt odavesztek a kiegyezésből is fakadó trianoni döntés nyomán, mintegy igazolva Kossuthot. Kinek volt akkor igaza? Mindkettőnek, vélte Markó, aki szerint mindkettőtől tanulnunk kell, csakúgy, mint a diószegiektől a makacs reményt, hiszen “a szobrok veszélyesek, arra biztatnak, hogy soha ne adjuk fel”. A “főszereplő” szobor történetét Jakab László főgondnok idézte fel. Megtudtuk, hogy 1896. október 24-én avatták a két variáns közül a fiatalabb, 1892-ben a község díszpolgárává választott Kossuthot megörökítő, 365 forintba került, 75 cm-es mellszobrot (talapzattal 2,5 m). Először 1932-ben kellett menekíteni (a templom orgonájába rejtették), 1941-ben tették ki újra, mai helyére (korábban a főbejárattól jobbra volt, a kertben, manapság balra van, a kerítésből kimetszett területen). Staféta átadása Másodjára 1946 őszén menekítették, akkor előbb a szomszédos Kisjankára került, 1988-ban vissza egy diszószegi portára, persze mindig titokban. Az egyház 1994-ben kapta vissza, ’99 – 2000-ben restaurálták, majd a templomban helyezték el a szóban forgó 2002-es avatóig. A régiek mindig kalapot emelve mentek el a szobor előtt, idézte fel az egykoriaktól hallottakat Jakab László. Az ifjúsági kórus 2 énekszáma után Mados Attila idézett fel néhány mai negatívumot, melyekre ráillik Markó megfogalmazása: megtorpant a demokrácia. A polgármester úgy vélte, az ünnep akkor teljes, ha gyerekeink is magukénak érzik szellemiségét, ennek jegyében 4 fiatalnak “átadta a stafétát”, egy Kossuth idézettel: “A haza örök, s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amely van, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz.” A templombeli esemény zárásaként Bara László felolvasta azok neveit, akik részesei voltak a 15 évvel ezelőtti szoborállításnak, ám a vasárnapi évfordulót már nem érhették meg, emléküknek egy perces néma főhajtással is adóztak… Kossuth nóták Írásunk elején említettük a harangszót, melynek sikerült az ünnepség kinti részének idejére elhessegetni az esőt, sőt, még a napsugarak is kíváncsiak voltak arra, ahogyan a Széchenyi István nevét viselő hagyományőrző huszárok díszőrsége mellett a székelyhídi férfikórus – mi mást? – Kossuth-nótákat énekelt. Utána Nagy Csaba tárogatóművész zenei kísérete mellett a politikusok, intézmények és szervezetek képviselői megkoszorúzták az ünnepség alkalmából újra restauráltatott szobrot. A püspöki áldás és a Himnusz éneklése után a vendégeket, meghívottakat ünnepi ebéd várta a kultúrházban. Rencz Csaba / erdon.ro 2017. november 3.A magyar tudomány napjaCsütörtök délelőtt nyílt vándorkiállítás a nagyváradi Ady Endre Líceumban a magyar tudomány napja alkalmából. A Magyarok Világszövetség jóvoltából egy magyar Nobel-díjasokat, feltalálókat és találmányaikat ismertető tárlatot láthatnak az iskolában. A magyar tudomány napját a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 1997 óta tartja, 2003 óta pedig Kárpát-medence-szerte megünneplik azt november 3-án, ugyanis 1825-ben Széchenyi István ezen a napon birtokainak egy évi jövedelmét felajánlva járult hozzá a Magyar Tudós Társaság megalapításához. Az Ady Endre Líceum dísztermének szomszédságában helyet kapó, 120 darab, magyar tudományos eredményeket bemutató képből álló kiállítás a gyógyászat, a légi közlekedés, a gépgyártás, a növénytermesztés, az állatorvoslás, atomenergia, világűrkutatás és egyéb területek jeles képviselőivel ismerteti meg az érdeklődőket. A dr. Pálfi György által összeállított anyag kiállításának megnyitóján a tanintézmény igazgatónője, Vad Márta köszöntötte a jelenlévőket Ciubotariu Éva Ilona aligazgató kíséretében. Az Iskola Másként hetében tartott kiállításmegnyitón Czirják Enikő rajztanár örömmel közölte, hogy a tavaly megkezdett átalakításnak köszönhetően sikerült kialakítani diákjaival egy minigalériának megfelelő termet az iskolában, amelyben már számos vendégkiállításnak, de a növendékek munkáinak is teret adtak. A megnyitón Mátyás Attila nagyváradi evangélikus lelkipásztor a Magyarok Világszövetsége elnökének, Patrubány Miklósnak az üzenetét adta át a diákoknak. Az üzenet a történelmi Magyarország területén született magyar és nem magyar feltalálók és tudósok rendkívüliségét, illetve Teller Ede atomfizikus és Baráth Tibor történész a magyarságra és a magyar nyelv birtoklására vonatkozó véleményét fogalmazta meg, amely lehetővé tette, hogy „Ady Endre teremtő nyelvén ismerjék meg a világot, és tárják fel legnagyobb titkait.” Mátyás Attila az üzenet kapcsán arra hívta fel a diákok figyelmét, hogy a Kárpát-medencei magyarság hozzájárult a világ fejlődéséhez, és arra ösztönözte őket, hogy munkájukat ne külföldön próbálják majd kamatoztatni, hanem itthon tegyenek meg mindent azért, hogy megvalósítsák önmagukat – Einstein sikerének titkával a birtokukban: szorgalommal és kitartással, egy-egy terület vagy egy szakma kimerítő ismeretével. A megnyitó végén elhangzott Ady Endre Fölszállott a páva és Szilágyi Domokos A próféta című verse. A kiállítás egy hónapi megtekinthető, és nyitva áll más iskolák diákjai és tanárai, illetve minden érdeklődő számára. Szamos Mariann / Reggeli Újság (Nagyvárad) 2017. november 20.Biokémia, valláserkölcs és marketing egy fórumonÜnnepelt az EME A magyar tudomány napjának apropóján az Erdélyi Múzeum-Egyesület sepsiszentgyörgyi fiókszervezete pénteken délelőtt negyedik alkalommal tartott előadássorozatot a tudomány több területére fókuszálva. A rendezvényt a Sapientia Egyetem fogadta be. Arra a napra emlékezve, amikor Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság, a későbbi akadémia létrehozására, a tudomány napját immáron a tizenhatodik alkalommal ünnepelték meg Erdélyben is, Sepsiszentgyörgyön hétvégén zajlott a negyedik ilyen rendezvény. Az emléknapok vezérgondolatát azóta is a fent említett intézmény adja meg minden évben, idén Az emberközpontú tudomány – ember a tudomány célkeresztjében mottót tartották szem előtt dr. Bartha Sándor kutatómérnök, dr. Kinda Eleonóra vallástanár és dr. Kulcsár Erika, a BBTE adjunktusának előadásai. Bartha Sándor, a Green Energy Egyesület tudományos munkatársa az integráltfarm-alapú biofinomító rendszerekről értekezett. Az már nem kétséges, hogy csökkenteni kell a széndioxid-kibocsátást és a hagyományos energiahordozók használatát, és bár nálunk is vannak már, akik biomasszával fűtenek, az erre nem megfelelő berendezések használatától itt is nő a légszennyezettség mértéke (legalábbis télen) – mondta az előadó. Szénsemleges biomassza-tüzelésre van szükség, 2020-ra a kötelezően előírt 20%-os megújulóenergia-használat mellett legalább 5%-os mértékben – részletezte. Kinda Eleonóra, a Székely Mikó Kollégium vallástanára Az istenképű ember címmel tartott előadást, melynek gondolati tengelye, hogy az ember Isten hasonlatosságára van teremtve, ezzel pedig az a nem kis felelősség is jár, hogy az ő akaratát, szándékát kell beteljesíteni, azaz a felebarátok szolgálatát. Ilyen szempontból az uralkodást is a szolgálatra való megbízatásként kell felfogni, nem pedig lehetőségként az önös érdekek érvényesítésére. Kulcsár Erika az embernek a szolgáltatásmarketingben megnyilvánuló döntő szerepére világított rá. Bármilyen jó terméket is gyártson valaki, az az emberen keresztül jut el a fogyasztóhoz. Ahogy kezelik az ügyfelet, a kiszolgálás, adott esetben a panaszkezelés minősége beépül a termékről alkotott képbe, javítani vagy jelentősen rontani is tudja a márkaarculatot. Nem jó megoldás olyanra bízni az ügyfélszolgálati munkakört, aki más munkakörben nem vált be, mondta az előadó. Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az előadóteremben egyik városunkbeli egyetem diáksága sem képviseltette magát… Bodor Tünde / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. november 23.Az emberközpontú tudományt ünneplik, népszerűsítik a hét végén KolozsváronA magyar tudományt ünnepli a hétvégén az erdélyi tudományos élet, amelynek központi rendezvénye plenáris előadásokkal, tudománynépszerűsítő rendezvényekkel és emlékkonferenciával várja pénteken és szombaton az érdeklődőket Kolozsváron. A Magyar tudomány napja Erdélyben című konferencia központi rendezvényét a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) ünnepi rendezvénysorozatához kapcsolódva tartja az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME), amelynek hét szakosztálya és négy fiókegyesülete összesen 16 tudományos rendezvényt szervez. Sipos Gábor történész, az EME elnöke a Krónikának elmondta, a több helyszínen zajló seregszemlén minden tudományág képviselteti magát, a rendezvénysorozatba többek közt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia egyetem kutatóintézetei, múzeumok, valamint az EME kutatóintézete is bekapcsolódik. Az ülésszakon többek közt a nyelvészet, irodalom, néprajz, zenetudomány, történelem, természettudományok, műszaki és agrártudomány köréből hangzanak el előadások. „Arra összpontosítottunk, hogy a fiatal kutatók hangsúlyosan jelen legyenek, hogy a tudomány utánpótlását bizonyítsuk a nagyközönség előtt. A plenáris előadássorozat, amellett, hogy szakmai színvonalú, igyekszik közönségbarát, tudománynépszerűsítő jellegű lenni” – fogalmazott az elnök. Kifejtette, az ünnep tulajdonképpen egész novemberben tart, az Akadémia 18 éve kezdeményezte, hogy november 3-án kezdődjék az egy hónapig tartó rendezvénysorozat, annak emlékére, hogy 1825-ben Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét ezen a napon ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette az Akadémia létrehozását. „Az EME 2002-től saját születésnapjához, vagyis november 23-hoz igazítja a tudomány ünnepét, de tulajdonképpen egész hónapban szervezünk rendezvényeket. Az egyesület marosvásárhelyi és sepsiszentgyörgyi fiókszervezete a múlt hétvégén, a gyergyószentmiklósi és csíkszeredai fiókegyesületek pedig már korábban tartottak előadásokat az ünnep apropóján” – mondta el Sipos Gábor. Kérdésünkre azt is kifejtette, hogy az MTA kezdeményezésére minden évben más-más, egységes mottót adnak az ünnepnek, hiszen a magyar tudomány is egységes: idén az Akadémia döntéshozói az Emberközpontú tudomány jelszót választották. Nagyon jó ez a mottó, hiszen minden tudományág emberközpontú. Szomorú lenne, ha bármelyik is elfeledkezne az emberről, az egyénről, hiszen a tudománynak az egész emberi közösséget kell szolgálnia. A társadalom általában érdeklődik a tudományos eredmények iránt, ha azt érthető módon, de a tudományos igazságokat is megtartva elmondja valaki. Egy táblányi matematikai képletet nem mindenki ért, csak az, aki ezzel foglalkozik, de ha az eredményeket szóban elmagyarázzák, akkor kiderülhet, hogy nagyonis érdekesek a közönség számára” – fogalmazott az EME elnöke. Az erdélyi eseménysorozat fővédnöke Lovász László, az MTA elnöke, a rendezvények bárki számára nyitottak, a teljes program a www.eme.ro/mtne honlapon található. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár) 2017. november 25.Emberközpontúság a mai magyar tudományosság célkeresztjébenKolozsváron zajlik a Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórum A Protestáns Teológiai Intézet felújított dísztermében nyitották meg tegnap délelőtt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) szervezésében és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke fővédnöksége alatt, a tizenhatodik alkalommal megrendezett A Magyar Tudomány Erdélyben fórumot. A rendezvénysorozatot, konferenciák és tudománynépszerűsítő előadások formájában, Erdély-szerte tizenhat akció előzte meg Kolozsváron, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen, Érmindszenten és Sepsiszentgyörgyön. A résztvevők hazai és anyaországi neves tudósok, kutatók vagy fiatal szakemberek, akik közösen vallják a rendezvény idei mottójául választott emberközpontú tudomány értékei terjesztésének fontosságát, és a kétoldali szakmai kapcsolatok ápolásának nélkülözhetetlenségét. A tegnapi megnyitót plenáris előadások követték, ma pedig több helyszínen szekcióülések zajlanak. A megnyitón Sipos Gábor EME-elnök a rendezvény mottójával (Emberközpontú tudomány) összhangban álló plenáris előadásokra hívta fel a figyelmet, amelyek nem annyira a szakemberekhez, hanem az érdeklődőkhöz szólnak. Kocsis Károly, a Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke hasonló észrevételt fogalmazott meg, arra emlékeztetve, hogy 1825. november 3-án ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és 2003 óta törvényes előírás a magyar tudomány napjaként megünnepelni, amihez az EME 2002-ben csatlakozott. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa nevében Simon Edina konzul köszöntötte a fórumot, kiemelve, hogy „a tudomány megismerhető, rólunk szól”, és társadalmi támogatottságát időnként az elért eredmények felmutatásával kell viszonoznia. A közösség felelőssége pedig abban áll, hogy miként hasznosítja a tudományos értékeket. Dávid László a Sapientia EMTE rektora azt hangsúlyozta, hogy intézménye jó tudású, elkötelezett magyar egyetemi közösséget termelt ki, sok fiatal tehetséget volt képes itthon tartani. Markó Bálint a BBTE rektorhelyettese elmondta: a diákok számára fontos munkájuk eredményeinek ismertetése és elismerése. Csoma Botond képviselő Kelemen Hunor RMDSZ-elnök üzenetét tolmácsolta, aki a politikai szempontból zavarosnak ígérkező jövő év kapcsán egy százfős lista kidolgozását és közzétételét említette meg. A lista azok névsorát tartalmazná, akik romániai magyar irodalmárokként, művészekként, sportolókként, társadalom- és az egzakt tudományok művelőiként életművűkkel tagadhatatlanul hozzájárultak az ország fejlődéséhez. Őrségváltásra is sor került: nyugalomba vonulása miatt Tarnóczi Mariannt, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetőjét, aki hosszú éveken át ápolta az erdélyi tudóskapcsolatokat, virággal és emlékalbummal búcsúztatták, és köszöntötték a helyébe lépő Morvai Tündét. Bitay Enikő EME-főtitkár ismertette a rendezvénysorozat programját, amelyet a szakmaiság és ismeretterjesztés jellemez. Az összesen 406 szerző 304 előadása utólag kiadványokban is elérhetővé válik. Ezután plenáris előadások hangzottak el az alkalmazott biológiai kutatásokról, a beltéri radonkutatásról és aktuális élelmiszer-előállítási kérdésekről. A fiatal kutatók és oktatók elismerése a hagyományos gr. Mikó Imre-emlékplakettel az idén a következőknek jutott: Gobesz F. Zsongor (építészet), Szacsvai Kinga (fizika), Mezei Tibor László (orvostudományok). A Visszhang kórus minikoncertje színesített az ünnepséget. Tegnap még nyolc plenáris előadás hangzott el, ma pedig szekcióülésekkel zárul A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 16. fórum. Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
